BESZÁMOLÓK



Ebben a menüpontban néhány rendezvényről, fejlesztésekről, egyszóval a Wizard Audio házatáján történő
érdekesebb dolgokról számolok be, lehetőség szerint minél gyakrabban. Főszerepben a hangosítás !


2016.04.20. KEFO Napok
Egykori fősulimhoz a Kecskeméti Főiskolához már 5. éve hívnak vissza a gólyabál technikai kivitelezésére, viszont idén a KEFO napok is elérte azt a színvonalat, amihez indokolttá vált jelenlétünk. A rendezvény 3 naposra nyúlt, ahol néhány eszközünket leszámítva, a végén léptünk színre. Majka & Curtis Live komplett zenekaros produkciója lett a feladatunk. 8x6 m-es színpadra, megfelelő hang és fénytechnikára volt szükség 2 híddal. A széles színpadnak köszönhetően úgy döntöttem bevetjük mind a 12 robotlámpánkat, kiegészítve a jól bevált LED-es PAR-okkal, LED-es sokkolókkal. A robotokra azért is voltam különösen kíváncsi, mert mindegyik kapott néhány új gobó tárcsát, amivel új, nagyon látványos formákat tudunk világítani velük. A zenekar elég népes, 8-an álltak a színpadon. A szokásos hangszereken és ének (ez egy kicsit túlzás, inkább rap...) hangokon kívül volt velük egy dj, aki bejátszásokkal, szkreccseléssel dobta fel a műsort és egy lány aki kellemesen megtörte a fiúk kiabálását. A fellépésük egyébként nagyon jó és változatos volt, sok átdolgozással, meglepő dallamokkal, véget nem érő jópofasággal. A munka is flottul ment, könnyű volt együtt dolgozni velük. Előttük és utánuk gépzene szólt, így az összes gyerek (diák) levezethette utolsó csepp erejét is.




2016.03.31. Új szállítóeszköz
Hosszú utánajárás, egyeztetés után elkészült az új utánfutó. Hasonló térfogatot képes elnyelni mint a dyna, így téve kényelmesebbé az eszközök szállítását. Ami még nagy előnye, hogy személyautóval is húzható, amitől komfortosabbá válnak a több száz kilométeres túrák.



2015.12.04. Hangrendszerek építése, telepítése
A főszezon elméletileg augusztusig tart, viszont szeptemberben is jó idő szokott lenni, ezért ekkor jön az utolsó nagy szabadtéri roham. Miután ezen túl voltunk azt gondoltam szépen elcsendesedik minden, de hirtelen több hangfalépítés, hangrendszer telepítés is rám talált. Elsőként 2 db ládát kellett készítenem egy jó ismerősnek, főként monitor célokra, de teljes értékű topládának is használhatóak a dobozok. A Garry hangszórókat ő adta, a gyári váltókkal, amihez építettem a hangfalakat. Érdekessége, hogy 3 utas koaxiális elrendezésű (15”, 8” és ring) és tükörképes kialakításúak.

A következő megrendelő 2 db 2 utas 15” plusz 2” topládát kért tőlem. Hangszórók kiválasztását rám bízta, így egy abszolút felső kategóriás párosítás jöhetett létre, Precision Devices mélyközép és 18Sound driver fúziójából. Gondolkodtunk mélyben másik gyártó neós hangszórójában, de olyan erős mélyközepet egyik sem tud mint a kiszemelt ferrites PD, ezért a 4 kg-os többlet mellett voksoltunk. A ládák első sorban 2 útban, aktívan lesznek hajtva, de kaptak tisztességes passzív váltót is, hogy monitorként is egyszerűen funkcionáljanak.

Ezzel szinte párhuzamosan rendelt tőlem Jászfényszaru művelődési háza egy hangrendszert, ami megoldja a létesítmény problémáját. A teremben van egy színpad, amitől lentebb húzódik a nézőtér, viszont körben és hátul galéria van, amin felül és alul is lehet ülni. Olyan megoldás kellett ami átlag produkciókat (beszéd, néptánc, színház) jól kiszolgál és leváltja a jelenlegi 8 db rosszul elhelyezett sugárzót. A minőségi hangfalakon kívül a pozicionálás volt a kulcs, ezzel a megoldással sikerült csupán 2 db ládával az egész termet érthetően, megfelelő hangerővel besugározni. 18Sound meghajtókat használtam, saját tervezésű 18/18 dB/o hangváltóval és dobozzal. A szett tartalmaz még erősítő/kiszolgáló eszközöket, rackeket, állványokat, rengeteg kábelt és függesztő rendszert.

Végül telepítettem egy több zónás hangrendszert a frissen épült Y-Házba. Ez a jászberényi karatésok új székhelye, plusz egy sok funkciós sportkomplexum. 18 db kifejezetten a célhoz választott hangfalat, erősítőket, vezérlőket, optikai/analóg átalakítót és egyéb kiegészítőket használtam fel. Az épületet 5 zónára osztottam fel, amit két helyről lehet vezérelni, amik egymással is kommunikálnak. Az edzőtermekben kamerarendszer is helyet kapott, így az edzést akár a tengeren túlról is tarthatja a mester, aki monitoron figyel, őt pedig TV-n látják, hangszórókon hallják a tanítványok. A „Látvány Teremben”, szólhat cd-ről, pendrive-ról, Youtube-ról, Apple TV-ről, vagy a szerver szobából küldött jel is.



2015.08.21-22. István, a király
Ismét Tápióságról jelentkezem, ugyanis az augusztus huszadikai ünnepségük újabb említésre méltó kivitelezést igényelt. Májusban határozták el, hogy saját erőből, saját elgondolás alapján színpadra viszik lelkes énekeseik segítségével az István, a király rockoperát. Hónapokon át tartó próba, és gyakorlás kezdődött meg a zenekar, énekkar, és énekesek együttműködésével. Én már csak a vége felé csatlakoztam, hogy a nagy esemény előtt szokhassák a mikroport használatát, mivel többen még nem találkoztak vele korábban. Amatőr, de lelkes csapat, és többüknek rendkívül jó énekhangja van. Technikát illetően 100 m2-es két szintes színpad, közepes méretű hangtechnika, élő zenekari megoldással, és 11 mikroporttal kiegészítve (közel 40 csatornán) volt szükséges. A 13x11 m-es tetőt rendhagyó módon hosszában állítottuk a színpad fölé, hogy az első feljárók, és a hátsó díszlet is alatta legyen. Fényben 32 LED Par lámpát használtunk, aminek nagy része a színteret, a többi pedig a hátteret világította, továbbá egy LED-es fejgépet, és 8 db robotlámpát vittünk. A főpróba 21-én zajlott, ahol néhány óra alatt kellett megismernünk a teljes forgatókönyvet, ami meghatározza mikor melyik csatornát kell betolni, és milyen fényhatás szükséges az adott jelenethez. Szintén feladta a leckét, hogy amatőrökről lévén szó, helyenként túl kicsi hangerővel, erős monitorigénnyel énekeltek, ami mikroportnál alapos beállítást igényel. A zenekart dobfelszerelés, 3 gitár, bass gitár, fúvós és billentyűs hangszerek alkották. Az énekkar körülbelül 20 főt számolt, az énekesek pedig 11-en voltak. Extraként lovasok is megjelentek a darabban. Másnap korán reggel indult a napunk, az autós tuning találkozóval egybekötött rendezvényen. Fellépett az Alma együttes, Veca, és Subbass Monster, majd sötétedés után kb. kilenckor kezdődött a műsor. A helyszín tökéletes rálátást biztosított, ugyanis a színpad előtti kb. 30 méteres nézőteret egy domboldal követte, amiről szintén remekül lehetett figyelni az eseményeket. Nagyon sok ember összegyűlt. Kezdés előtt gyorsan leellenőriztünk minden URH csatornát, majd indult az előadás. Az előző nap bizonytalanságainak már nyoma sem volt, mindenki jól szerepelt, a nézők pedig folyamatos tapssal jutalmazták a produkciót.



2015.07.10-11. Vasszamarak Motoros találkozó
Első alkalommal tartották meg Tápióságon a motoros talit, szokatlan módon az önkormányzat szervezésében. Már az előmunkálatoknál láttuk, hogy alaposak, minden egyeztetés gördülékenyen ment. Odaérve azt tapasztaltuk, hogy nagyon jól kiépítették a helyszínt, mindenhol kordon és kerítés, csoportkábelünknek előre kiásták az árkot, a fellépőknek könnyen elérhető az öltöző és kiszolgáló egység, a közönség is megtalált mindent amire szüksége volt. Rólunk is lelkiismeretesen gondoskodtak, folyamatos ellátást kaptunk, így a munka is jobban ment. Első nap 6, másodikon pedig 7 zenekar érkezett. Közülük csak néhányat felsorolva: Omen, Zorall, Deák Bill, Vasmacska. A fellépések között max. 30 perc volt átállni, így monitorkeverést is biztosítottunk. A színpad mellett elhelyeztünk egy digit keverőt, a kezelője pedig a színpadon járkálva egy tábla géppel a kezében pillanatok alatt beállított mindent. Volt szerencsénk megismerkedni Nemes Laci bácsival, akinek nagyon tetszett az analóg Midas pult, és a hangtechnikát is megdicsérte. Fellépők közül a Zorallt emelném ki. Megérkezésükkor amilyen unszimpatikusan viselkedett a fiatal túlbuzgó gitáros gyerek (amit később vele is közöltem) az előadásuk akkora meglepetést okozott. Kiválóan szóló hangszerek, jó zenészek, remek ének, két kellően dögös táncos csaj mindenféle jelmezben és az egészben olyan energia, hogy örömmel hallgattuk végig. Az ő dobosuk a beállástól a koncert végéig ugyan olyan dinamikusan rúgta a lábdobot. Ez sajnos ritka, pedig elengedhetetlen, hogy jól szóljon a koncert. A szervezők ahhoz képest, hogy első próbálkozás volt, elégedettek lehetnek. Napkozben kisebb volt a koncertek utáni érdeklődés, de este ott is szépen összegyűltek. Technikában 9x7 m-es tetőt, 8x6 m-es színpadot, 12 kW hangtechnikát, 24 db LED PAR-t, 8 db robotot és 2 db 400 W-os LED-es sokkolót vittünk. A hétvégénket nehezítette, hogy szombaton egy hasonló méretű technikánk Jászberényben is dolgozott, de vasárnap reggelre szép lassan minden a helyére került. Készült látványos time-lapse videó mindkét napról, amit kicsit lentebb tudtok megnézni.




2015.05.16. Svájci kaland
Hónap elején kaptam egy hívást ismeretlen külföldi számról. Meglepetésemre egy Svájcban élő hölgy keresett, hang és fénytechnika miatt. Vacsorával egybekötött zenés estet terveztek, körülbelül 100 fő részére. Örömmel vállaltam a felkérést, mert érdekes munkának tűnt, és Svájcban sem jártunk még. Izgatottan vágtunk neki menyasszonyommal az 1100 km-es útnak. Átlépve az országhatárt, mindjárt észrevenni, hogy fejlettebb régióba értünk, Ausztriában és Németországban is. Előbbiben valóságos szélkerék erdő, utóbbiban felfoghatatlan méretű napelem mezők tárultak elénk, de ahogy elértük Svájcot, ott újabb jelentős minőségbeli ugrást tapasztaltunk. Egyszerű kis magyar agyunkkal nehéz is felfogni, hogy tud olyan ideálisan működni minden. Nagyon tiszta, rendezett, az emberek de még a legelőn tanyázó állatok is olyan nyugodtak, hogy példaértékű. Nagyon letisztult, alig vannak reklámtáblák, feliratok, nem tolakodnak a multik, jóformán be sem engedik őket az országba. Az épületek meglepő módon inkább visszafogott, letisztult, retrós stílusúak, nyoma sincs annak a feltűnő külsőnek ami itthon természetes egy jobb módú család házán. Amíg kint voltunk sosem kellett figyelni mit hagyunk a kocsiban, vagy bezárjuk-e egyáltalán. Péntek reggel értünk oda, kis pihenés után elmentünk a rendezvényházba, és bepakoltuk a technikát. 2 db top, 1 db 18-as sub, 2 monitor, 12 led lámpa, és a hozzájuk tartozó kiegészítők alkották a rendszert. Este elmentünk látogatóba Zürichben élő családtagjainkhoz, majd megpihentünk a szállásunkon. Másnap reggel összeraktam a szettet, majd visszamentük a Zürichbe sétálni, várost nézni. Annyi jó autót láttunk, alig győztem kapkodni a fejem. Rengeteg kint a gyári tuningos kocsi. A másik szembetűnő dolog, hogy mindenki nagyon elegáns, jólöltözött. Még a délutáni sétát ejtő nyugdíjas páros is. Az átlagos dolgok, például élelmiszer ára nem sokkal magasabb mint itthon, viszont minden ami szolgáltatás, az drágának tűnik, például egy hajvágás átszámolva 30.000 Ft. Ehhez azért érdemes tudni, hogy a minimálbér forintban kifejezve millió körüli. Az egyetlen negatív dolog, hogy elég esős az időjárás kint. Körülbelül mint Angliában, pedig ha a térképre pillantunk, egy magasságban vannak velünk, de a sok hegy ezt okozza. Nekünk szerencsére jó időnk volt. Ettünk még egy remek sültkolbászt és visszaindultunk a buli helyszínéhez. Érdekes látvány, hogy a domboldalt kaszáló nagy értékű gépet simán otthagyják egész hétvégére a szabadban, majd hétfőn újra fojtatják vele a munkát. Este Vágó Bernadett, Serbán Attila és Szabó Dávid léptek fel, több felvonásban adták elő műsorukat, amiben lassútól a bulizósig minden volt. A rendezvény végeztével elpakoltunk, majd pihentünk egy nagyot, másnap pedig nekivágtunk az újabb 13 órás útnak. Rengeteg élménnyel gazdagodtunk, sok kedves emberrel ismerkedtünk meg, szívesen megyünk legközelebb is!



2015.05.10. Új rámpa és szállítás
Egy újabb időigényes, de jelentős könnyebbséget nyújtó fejlesztésen vagyok túl.
Első lépésben készült egy rámpa, ami nem olyan nagy dolog, de már úgy lett kivitelezve, hogy a további terveknek méretben megfeleljen. Utána nekiálltam a teherautónak. Azt gondoltam a hosszú hétvége elég lesz, de 1 egész hét kellett hozzá, kb. 50 munkaórával.
Az autó platója 2 C alakú gerendával csatlakozik az alvázhoz. Ezeket alakítottam úgy át, hogy közé férjen a rámpa. Eredeti terv szerint ehhez csak a belógó csavarok süllyesztettre cserélésével, lökhárító és pár apróság módosításával, de szétszedéskor kiderült, hogy a kivitelező annyira trehányul rakta össze az egészet h semmi sem párhuzamos, a furatok össze vissza. Nem hogy szemre, csukott szemmel fúrhatták. A 2 C sín a végénél 25 mm-rel közelebb volt mint az elejénél. Ennek kiküszöböléséhez az összes lefogatót módosítani kellett, és a plató csavarozási pontjait is. Alapból az egész féloldalasan állt az autón. (pedig vadi új korában szerelte rá a ponyvagyártó a szalonban...) Út közben úgy döntöttem, hogy alulról és felülről is beburkolom a járatot, minél kevesebb víz, sár, só érje a rámpát utazáskor. Bónuszként meg lett erősítve a felépítmény, a fa burkolat újra lett hézagolva, illesztéseknél kitömítve és az alumínium kereten esett sérülések is egyengetve lettek.

Az egész ott fog nagy könnyebbséget nyújtani, hogy nem kell pakoláskor még azzal is vacakolni, hogy a rámpának maradjon hely, mert ez mindig nehézséget okozott. Továbbá a tömege csak 32 kg, így 1 ember is arrébb tudja vinni, és biztonságosabb is mint a régi.



2015.03.20. Promó videó és hangfelvétel
Még ha jóval szolidabb is a január, február, márciusi időszak azért ilyenkor sem süllyedünk teljes tétlenségbe. Bérléssel, beszerzéssel, javítással ilyenkor is sokan felkeresnek, továbbá van időnk a saját felszerelést javítani, fejleszteni, felkészíteni a tavasszal induló szezonra. A naptár egyre telik, körvonalazódnak a rendezvények.
Februárban keresett fel Ritmoman és Mucza, hogy szeretnének egy népszerűsítő felvételt készíteni raktáramban. Egy pár perces videót, ami Ritmo Conga showját, és kettő hosszabb hangfelvételt ami Mucza dj pályafutását népszerűsítené. Első nap megteremtettük az elképzelt „raktár feelinget”, beállítottuk a mikrofonokat, keverőt. Második nap Józsa Tamás több szögből felvette a dobolást, majd rögzítettük a kétszer 40 perces dj szettet amit szintúgy végig kísér a konga. Az idő rövidsége miatt nem vacakoltunk sávonkénti rögzítéssel, egyben lett felvéve az 5 mikrofon, 1 digitális Roland dob, és a dj pult jele. A célját így is tökéletesen elérte munkánk, hangulatos népszerűsítő anyag került a srácok kezébe. További sok sikert!

Mucza dj szett 1 Mucza dj szett 2

Werk film:

Promó videó:



2014.12.12-13. Kellemes hétvége
Munkáról lévén szó nem szabad különbséget tenni rendezvény és rendezvény között, mindegyiket ugyanolyan odaadással és hozzáállással csináljuk meg, de ez a 2 nap kifejezetten tetszett. Ennek az oka, hogy mindkét alkalomra viszonylag komoly cuccal vonulhattunk fel igényes fellépőkkel, jó hangszereket és énekeseket szólaltathattunk meg, és a fényt is kedvünkre valóan alakíthattuk kis köddel, amivel igazán teljessé vált a vizuális élmény. Pénteken a Szatmári Kft.-nek volt az évzáró partija 300 fővel az Aranysas Rendezvényházban. Délelőtt bepakoltunk, 4-től megtartottuk a beállást Ruzsa Magdi és zenekara részére. Este volt egy kis beszéd, majd vacsora és a fellépés. Egy órán át tartott, igazán remek volt a hangulat, szeretek velük dolgozni. A fénypont az volt, amikor egy kedves köpcös úr koncert közben nagy tálca röviditallal odaállított Magdihoz és a zenészekhez, és megkínálta őket. Becsületesen legurították :)
A koncert után Belovai Dini hozta legjobb zenéit, amivel egészen hajnal 3-ig szórakoztatta a leglelkesebbeket. Összepakoltunk, majd egyenesen mentünk a Bercsényi Sportcsarnokba. Ott reggel 6 órára összeraktuk nagyjából ugyan azt a felszerelést a Terplán Zénó Szki Szalagavató Báljához, majd hazamentünk pihenni. Itt a Traffic Band lépett fel, akik a környék egyik legigényesebb zenekara. Már dolgoztam velük korábban, minden flottul ment. Este 7-kor kezdődött a bál, a szokásos műsorokkal, szalagtűzéssel, majd 9:30 körül indult a buli. Az emberek folyamatosan gyűltek, szép lassan megtelt a tánctér, a jól összeválogatott fiatalos slágereknek köszönhetően. A szünetekben amíg a zenészek szusszantak egy dj játszott elektronikus zenéket, így mindenki hallhatott ízlésének megfelelő dallamokat. Érdekes, hogy amikor az én szalagavatóm volt kb. 10 éve, még elképzelhetetlen volt, hogy ilyen zenék is felcsendüljenek egy bálon. A mulatság hajnal 3-ig tartott, 6 körül már közelíthettünk az ágyunkhoz. Fárasztó, de szakmai szemmel is nagyon élvezetes hétvége volt!



2014.09.22. Folyamatos fejlődés
Két fontos előrelépés történt a Wizard Audionál. Az egyik, hogy üzleti kapcsolatba kerültünk az MTVA-val. Ennek köszönhetően a Petőfi Rádióban, és a Nemzeti Vágtán is dolgozhattunk. A másik előrelépés, hogy sikerült beszerezni egy Powersoft K20 élvonalbeli erősítőt, ami bőségesen ellátja mélyládáinkat teljesítménnyel (2x9000W).



2014.08. Augusztus 20-i kavalkád
A korábbi évekhez hasonlóan, idén is szépen besűrűsödött a huszadikai hét, sőt ahogy közeledtünk hozzá, úgy egyre inkább beteltek az előtte lévő dátumok is. Mint amikor a torpedó játékban szép lassan elfogy terület, nem lehet már hová lőni. A dolgok összehangolását az is bonyolította, hogy 09. és 15. között volt lehetőségünk nyaralni menni a Balatonra. A hajsza nyolcadikán indult Zagyvarékason a Rékas Fesztivállal, ahol szabadtéri operett gálához biztosítottunk eszközöket, majd másnap hajnalban indultunk Szolnokra, a Szimfonikusok koncertjéhez világítást építeni. Mi vittük a fénypultot, 16 LED PAR-t, továbbá felszereltünk még 21 db 1000-2000 Watt közötti derítőt, 2 dimmerrel.
Amint készen lett én szaladtam haza bepakolni az úszónadrágot, békatalpat, 1 fő pedig maradt az üzemeltetéshez. Az a vicces a nyaralásban, ha az ember elmegy 1 hétre, akkor előtte 2 hetet kell pluszban dolgoznia, hogy mindent megszervezzen, pótolja önmagát a pihenés alatt. :) A kikapcsolódás egyébiránt nagyon jól telt, szükség volt rá. Csütörtökön indultunk haza menyasszonyommal, útba ejtve a Sziget Fesztivált. Pénteken elkezdtük építeni a szombati (16.) helyszíneinkre a tetőket és a színpadot. Másnap hajnalban a gimi udvarában gyorsan telepítettük a hang- és fénycuccot az esti Retro Yoko partyhoz, majd indultunk Tápióságra, hogy ott se maradjon csend és sötét. Sajnos itt idén is komoly bajok voltak az árammal. Olyannyira, hogy az esti Caramel koncert alatt 4 alkalommal oldott le a feszültség őrünk, utána a tűzijáték is zene nélkül ment és az utcabál sem valósult meg, 3 órával a tervezett előtt pakolnunk kellett. Hazaérve elbontottuk a jászberényi helyszínt majd beiktattunk egy kis pihenést.
18-án Jászfényszarura szállítottunk 60 m2 színpadot és 12 LED reflektort, másnap reggel pedig Polgárt vettük célba, ahol Beatrice koncerthez rendeltek tőlünk komplett fénytechnikát. Idén is nagyon kedvesen fogadtak minket, kaptunk lehetőséget az esti buli előtt pihenésre a nemrég felújított Művelődési Központban, és megvacsorázhattunk életem legjobb toros káposztájából. Feróék remek koncertet adtak, igazán profi a produkció.
Hazafelé útba ejtettük Fényszarut, ahol addigra szétszedték a srácok a színpadot, csak fel kellett pakolni, majd irány a raktár. Kb. 2.5 óra alvás után indultunk a főterünkre, felállítani 8x6 m színpadot, és 9x7 m tetőt, továbbá felszereltünk 12 db LED PAR-t. A többi fényt és hangot a város biztosította a 20-i ünnepségre.
Ezzel végezve Szolnokot vettük irányba, ahol egy rendhagyóan összetett rendezvényen dolgozhattunk. A nemrég átadott Tisza partszakaszon gyűltek össze a nézők, ami kb. 400 m hosszan be volt hangosítva. 10 db 2 m magas emelvényen (egymástól kb. 40 m-re) trónolt összesen 30 db hangfal. A parton kapott helyet a keverő állás, és egy úszó stégen 72 m2 színpadon a szimfonikus zenekar. Ehhez a stéghez kötött ki este egy hajó, amit napközben felszereltünk Palya Bea és St. Martin zenekarához. Nekik a lekötést, monitorkeverést napközben megcsináltuk, 24 LED lámpát felszereltünk. A hajó beúszása után elvileg csak fel kellett volna adni nekünk az áramot, csoportkábelt (ami hartinggal köthető a lefűzött stageboxhoz), a szimfonikus zenekar 18 csatornájának kábelét, a dmx vezérlő jelet pedig lejuttatni, hogy a parton lévő reflektorokat is tudjam irányítani. De sajnos a megbízónk éjjel lefektetett áramkábelét valaki átkötötte, így csatlakozáskor 400 V-ot kaptak a lámpáim és a dimmer. A parton lévő halogén izzók mind kiégtek, a ledesekből pedig csak 5 db adta meg magát a gyors áramtalanításnak köszönhetően. Ettől függetlenül a koncertek sikeresen lementek, a közönség nem észlelte a hibát. A lámpáim azóta meg lettek javítva, nem esett nagy bajuk, a fővállalkozó pedig térítette a kárt. Külön érdekessége volt a rendezvénynek, hogy a hajóhoz egy meredek, kb. 30 m hosszú parton lehetett a cuccot kézben lehordani, majd egy stégen és a szűk folyosókon át, egyesével felküzdeni az emeletre. 8 monitor láda, teljes mikrofonozás, 24 PAR lámpa, monitorkeverés és ezek kiegészítői, rackjei járták meg a kalandos utat. Ezen kívül még a partra biztosítottuk az effekt racket, Midas pultot, amin 39 csatorna dolgozott. A pakolás és hazaút után még várt ránk a jászberényi tető és színpad bontása majd a megérdemelt pihenés. A sok rendezvény mellett zajlottak a szokásos eszközbérlések is, úgyhogy minden napra pontos beosztás kellett írnom, hogy mindez zökkenőmentesen megvalósulhasson.



2014.07.11-13. XX. Jász Világtalálkozó
2013 (Jászberény) után idén is igen nagy kaliberűre álmodták meg a Jászok Világtalálkozóját Jászapátin, ezért ismét ránk esett a választás mint technikai szolgáltató. A fő produkció a Magyar Állami Népi Együttes Naplegenda című előadása volt. Ehhez biztosítottunk 102 db lámpát, 120 m2 színpadot, 13x11 m-es tetőt, megfelelő minőségű hangtechnikát és színházat idéző díszletet. A színpad mellett helyet kapott egy 15 m2-es ledfal is. Az építést már szerdán megkezdtük a kisszínpaddal, ami a Vásártéren helyezkedett el és a Jászkerület Kft. technikája dolgozott rajta. 8x6 m színpad, 9x7 m tető.
A fő helyszín kivitelezését csütörtök hajnalban kezdtük. A szervezők az időjárás viszontagságai ellen egy 40x20 m-es sátrat rendeltek a nézőtér felé, ami többször megmentette a rendezvényt. Ez alatt a hang, fény, videó keverőállások végig biztonságban voltak. A Naplegenda egy világszínvonalú színházi előadás, melyet komoly erőfeszítések árán lehet mobil körülmények közé helyezni. A technikai igény leghúzósabb része a fény volt, ami a képen látható elrendezésben kellett kivitelezni, 10 cm-es pontossággal.

Szükség volt:
-24 db LED PAR64 szemből
-2x12 LED PAR64 a színpad oldalán
-12 db PAR64 1000 W a színpad elején
-6 db Varilite robot spot
-6 db Varilite robot wash
-6 db Stairville robot szinpadon
-4 db Profil (hátul fent és lent)
-2 db PC 900 W
-2x8 db PAR56 a színpad két oldalán
-1 további szabályozható dimmer áramkör a diszlet-dobogó alatt
-2 db fejgép, dobogón
-2 db füstgép, ventillátorokkal
-2 különálló DMX vezérlővonal
-intercom a fejgépek, fénypult és színpad között.

Az építésen minden rendben zajlott, csütörtök este 18 órakor érkezett a darab fénytechnikusa. A próba 4 órát vett volna igénybe, mire a körülbelül 400 jelenetet végignézik, finomhangolják. Sajnos ekkor indultak a viszontagságok, feltámadt a szél, és neki-nekikezdett az eső is. Este 11 óra volt mire el tudtuk kezdeni a próbát és hajnal 3-ra sikerült befejezni. Másnap délelőtt 11-re mentünk vissza, hogy az utómunkákat, éjjeli esőzés kárait helyreállítsuk. Ezt délután 5-ig kellett volna megtenni, de amikor már kezdett javulni a helyzet, újra és újra leszakadt az ég. Aznapra jósolt 6 mm eső helyett, 60 mm-t kaptunk, a víz mindenhová bejutott. 17 órára sikerült a derítéshez szükséges lámpákat feléleszteni, majd az ünnepi műsor után/közben folyamatos megfeszített munkával, szárítással, beázások megszüntetésével, újra használhatóvá vált mind a 102 lámpa az este 21 órakor induló előadásra. A műsor szépen lement, hatalmas sikert aratott, nagyon lenyűgöző volt, és hiába kezdett újra esni az eső, a korábban említett fedett nézőtér megmentette a produkciót.
Ezek után várt ránk még a színpad átépítése. Az összes lámpát le kellett szerelni, majd a következő 2 napnak megfelelően visszatenni (48 LED PAR64, 8 robot), a színpadot pedig 10x8 m-esre zsugorítottuk. Körülbelül 2 óra alvás után indulnunk kellett vissza a helyszínre, hogy az újabb esőzés után átnézzük, munkára fogjuk a technikát. Ezt a 11:30-as megnyitóig sikerült megvalósítani. Sajnos az ünnepség 1 órával hosszabbra nyúlt a tervezettnél, a programok pedig annyira zsúfoltak voltak, hogy ezen a csúszáson nemhogy csökkenteni tudtunk volna, de tartani is nehéz volt. Nem éreztem kellő összhangot a 2 színpad között, a kisebbiken alig volt program, a nagy pedig túl volt terhelve. Napközben táncgála zajlott, este pedig érkezett a Csík Zenekar. Gyors bekötés és beállás után kb. 21 órakor kezdődött koncertjük, amit szintén az óriás sátor mentett meg az esőtől. Utánuk tűzijáték következett, majd a Vad Fruttik koncertje a kisszínpadon. Végül újra a nagyszínpad szerepelt, éjféltájt a Jászmagyarok lépett fel, majd 01:30 körül az Origó együttes tartott utcabált, de az időjárás miatt egyiken sem volt őket megillető létszámú közönség. Utóbbiakkal most dolgoztam először, de kellemesen csalódtam, remek női és férfi énekes és ügyes zenészek alkották. Újabb pár órás alvás után nekirugaszkodtunk a vasárnapnak. Éjjel nem volt eső, így minden elsőre működött. 10 órától gyermekműsorok indultak. Délután kórusok léptek fel, majd egy amatőr színjátszó csoport 20-as évek kávéházát idéző darabja következett. Ehhez biztosítottak 8 db mikroportot és 5 db határfelület mikrofont, de előadás közben szembesültünk azzal, hogy egyszerre akár 10-15-en is tartózkodnak a színpadon, így némely részletek halkabbak voltak. Ezt tovább rontotta, hogy szinte végig zuhogott az eső, hatalmas zajt csapva. Utánuk Operettgála következett 2 fiatal fellépővel és Pitti Katalinnal, aki azon kívül, hogy nem igazán tud a mikrofonba „bele” énekelni, olyan kellemetlen modorral nyilvánult meg közönsége előtt, hogy nem is szánok rá több sort. Végül a záróünnepség, majd a Role együttes koncertje következett. Ők Csíkszeredáról érkeztek, folk-rock stílust játszottak 2 remek női és 1 férfi énekhanggal, 2 billentyűvel, fuvolával, hegedűvel, dob és percussion szettel, gitárral valamint bassgitárral kiegészítve. Jók voltak!
A nehéz időjárási körülmények ellenére a Világtalálkozó sikeresen lement, minden komolyabb produkció gond nélkül zajlott, hála sokak erőfeszítésének, gondolok itt elsősorban a csapatomra, ezúton is köszönöm kitartásukat!



2014.06.16-21. Összefoglaló
A 14-es szezon eddig legzsúfoltabb hetén vagyunk túl. Kezdődött 16-án egy kis színpadállítással, amit a VB hátra lévő 1 hónapjára biztosítottunk a LEDfal alá. Kialakításra került egy kellemes, homokkal borított „beach” rész, ahol minden nap követhetik a rajongók kedvenc csapatuk küzdelmeit. Italpult, sok ülőhely, és mobil mellékhelyiség garantálja a kilátogatók kényelmét.
18-án építettünk egy 9x7 m-es tetőt, 8x6 m-es színpaddal a Margit szigetre, ahol a Zagyvaparty fesztivál kezdődött.
Egy nappal később telepítettünk komplett hang, fény, és híd rendszert a Blues napra. Itt Sonny And His Wild Cows csapata lépett fel elsőként. Kihívást jelentett, hogy akusztikus zongorával érkeztek, ami szolíd hangereje miatt megnehezítette a monitorozást, de a hangélmény pótolt bennünket. Utánuk Little G. Weevil és Szabó Tamás érkezett, a végén pedig a két zenekar együtt zenélt. Little G. egy szál gitárral, a hangjával, és egy „fakutyával” (kis fadoboz, amiben van egy beépített mikrofon, ezt üti a sarkával ami mély, dobszerű hanghatást eredményez) elképesztően megtöltötte a teret.
Pénteken egy leány és egy legény búcsún nyújtottam segítséget, plusz kisebb fényrendszert szállítottunk Tiszaújvárosba a Gringó Sztár koncerthez, amik a hátsó hídon fokozták a látványt, kiegészülve 1500 W-os füstgéppel, ventivel.
21-én szombaton érkezett Péterfy Bory és a Love Band Jászberénybe koncertezni. Hangban a nagy rendszer, Midas Verona master, A&H GL-2400 monitor pult dolgozott. Fényben pedig 32 db LED PAR a hidakon, 8 db a színpadon két oldalt, 8 db robot lámpa, és egy dmx-es stroboszkóp üzemelt, természetesen sok füsttel kiemelve. Nagyszerű élményt nyújtott az énekesnő és zenekara, kellemesen elvontak és alteresek. Élvonalbeli koncertet láthattunk.




2014. év elejei fejlesztések
Erre az évre nem tervezek túl nagy beruházást, viszont apróságokon, praktikus megoldásokon folyamatosan jár az agyam, ha akarom, ha nem. :) Bemutatnék ebből néhányat, amiket a hidegebb hónapok nyugalma alatt valósítottam meg. Ezektől a technika kompaktabb, könnyebben, gyorsabban szerelhető, kevesebb a hibalehetőség. Azaz a munkánkat segítik.
Elsőként a színpadlábak kaptak új lakhelyet. Nem volt könnyű eset, mert ezen a típuson 2 marokcsavar és 2 szorító anya van, ezért nem lehet akárhogy forgatni őket bepakoláskor. Csak egyféleképpen pakolható be. De a lényeg, most már szép rendezetten utaznak.
Utána a LED PAR lámpák kereszttartóiba kerültek kis relés késleltető áramkörök, így kiküszöböljük a nagy mennyiségű lámpa felkapcsolásakor felvett magas áramot. Mivel mindben kapcsoló üzemű táp van (ami egyébként takarékos), bekapcsoláskor egy pillanatra nagy áramot vesz fel. 24 lámpa simán leold egy 25 A-es biztosítékot. Így viszont egyszerre áram alá lehet helyezni mindet, szép sorban kapcsolnak be.
Következő átalakítás a táp racket érte. Felszereltem egy zöld nyomógombbal, amivel fel lehet kapcsolni ha rendben talál mindent a feszültségekkel. Eddig automatikusan ment mindez, viszont gondot okozott, ha egy pillanatra elment az áram, ő pedig a hiba megszűnése után egyből fel akart éledni.
Legtöbb munkát a végfok rack csatlakozópanelje igényelte. Az első gondolat az volt, hogy csak egy rövid csoportkábelt készítek a rackhez, ami gyorscsatlakozóval beköthető a stage boxba, így kiváltva 8-10 kábelt (master, monitorok). De végül építettem egy panelt az összes be- és kimenetnek, továbbfűzési lehetőséggel. Ezzel az újítással egy mozdulattal össze lehet kötni a stage boxot és keverőt a processzorral, végfokokkal. Hangfalak bekötése is egyszerűbb, kisebb a hiba lehetősége a feliratozott panelen.
Szintén praktikus újítás volt az effekt rack áramellátásának fejlesztése. Korábban is adott volt a legalsó csatlakozó panel, viszont most került rá előre 3 konnektor, mögé pedig egy 6-os és egy 3-as elosztó. A nagyobba lettek kötve a készülékek, a kisebbe (ami lekapcsolható) pedig a rádiók és elemek töltői. Az összes töltő is helyet kapott a rack hátuljában. Így gyakorlatilag az összeállítás annyi, hogy egy 5 m-es powerconos kábellel feszültséget adunk az effekt rack lakóinak, majd a Midas keverőt rácsatlakoztatjuk a 85 pólusú csatlakozóval a rack elejére, és a mellé erősített powerconos vezetéken áramot adunk neki.
Végül a Guil ELC-506-os emelők kaptak egy kis tuningot. Érdekes módon ezekre nem szereltek gyárilag vízmértéket. Szerencsére ezt meg lehet venni utólag is. Esztergáltunk köréjük védő gyűrűt, amit felhegesztettem az emelőkre. A mérők helyes pozícióba történő beszerelése kicsit elgondolkoztatott, de végül így sikerült megoldani: beállítottam a készülékeket pontosan vízszintbe, majd tettem egy hőre olvadó műgyanta darabot a kerek vízmértékek helyére. Felmelegítettem míg megolvadt, és ezekbe nyomtam bele a kis mércéket, úgy beállítva, hogy a bubi pont középen legyen. Hamar kihűlt a gyanta és kész lett a mű.



2013.11.15-16. Club Secret kivitelezés
Igaz, a címben a nyitó buli időpontja szerepel, a beszámoló ennél jóval hosszabb intervallumot ölel át. Akár azt a címet is adhattam volna: „hogyan készült”. Nézzük honnan indult a történet. Magával a clubbal (akkori nevén Secret 69), és üzemeltetőivel 2011 nyarán ismerkedtem meg. Frissen nyitott szórakozóhelyükre időnként érkező élő fellépős sztárvendégek igényeit segítettem kiszolgálni, URH mikrofonokkal, plusz monitor hangfallal és keveréssel. Kicsit később rám bíztak karbantartási, és fejlesztési feladatokat, hogy javuljon, megbízhatóbbá váljon a hangrendszer. Szép lassan kiszűrtünk minden nem oda illő eszközt, felkerült jó néhány plusz hangfal, és a hangrendszer kordában tartását processzorra bíztuk. A sikereknek, és a közös munkának egy új törvényi szabályozás vetett véget, ami szerint Jászberényben 2012 január elsejétől a belvárosban minden szórakozóhelynek, kocsmának 02:00-kor be kell zárnia, a boltokban pedig szüneteltetni kell a szeszesital árusítását este tíz, és reggel öt között. Ilyen feltételekkel a hely nem működhetett tovább. Körülbelül február derekán keresett meg a tulaj egy váratlan ötlettel, miszerint újra szeretné nyitni a clubbot, egy belvároson kívül eső helyen. Megbeszéltünk egy találkozót, és elindultunk a kiszemelt épülethez. Érdekes milyen kézenfekvő, mégsem jutott eszembe hol lehetne a disco új helye. Ez a City Center komplexum utolsó üzlethelyisége. Rengeteg a parkolóhely, nincs túlságosan messze a központtól, modern és tágas az épület. De még milyen tágas!
Belépve egy pillanatra elakadt a szavam a több mint 500 m2-es területtől, és az 5 m feletti belmagasságtól. Elképzelni nem tudtam, hogy lehet egy ekkora batár csarnokból otthonos clubbot kialakítani, jó hang és fénytechnikát összehozni. Gondolataimat Máté szavai hamar elterelték, elkezdte mesélni mit hová szeretne építeni, hogyan képzelte az egészet. Pár nap múlva a látottakat összegezve írtam egy ajánlatot mennyibe kerülne ha vásárolnak, vagy bérelnek hang- és fénycuccot. Márciusra elkezdett konkrétabban körvonalazódni az elrendezés, már látványterveket is tudtak mutatni. A cél a prémium kategória, különleges ledes megvilágítással, komfortos és jövőbe mutató kialakítással. Hasonló, mint a francia VIP Room. Az építkezés április végén indult, azonban hamar problémák adódtak a kivitelezővel, nem a kellő tempóban és minőségben haladt a club. Kezdett távolodni a remény a nyár végi nyitáshoz. Addig se maradjon szórakozási lehetőség nélkül a közönség, szerveztek egy Open Air (azaz szabadtéri) bulit az épület mögötti parkolóban.
Erről már korábban is írtam, és a galériában is megtalálhatóak a képek. Meglátszott, hogy már fél éve nincs lehetősége a embereknek bulizni, a zenés kocsmákat leszámítva. Nagyon sokan jöttek el, a hangulat szenzációs volt. Nem maradt kérdés, hogy lesz még egy ilyen buli. Azt július 19-én tartottuk. Itt már a disco is szépen körvonalazódott odabent, ugyanis komolyabb brigád vette kézbe a munkálatokat. Már az is eldőlt, hogy a technikát a Wizard Audio biztosíthatja a bulikhoz, ezért elkezdtem komolyan foglalkozni a hang és fény kérdésével. Voltak tervek, gondolatok, kérések a hangcucc elrendezésére, de úgy tartottam célszerűnek ha egy napot rászánunk és kipróbáljuk hol dolgoznak a legjobb hatásfokkal a hangfalak. Természetesen a fejben jónak tűnő, vagy épp esztétikus elrendezések sorra vallottak kudarcot. Elég visszhangos a terem, a sugárzási irányból kilépve hamar romlik az érthetőség, ráadásul nagy az alapterület meg a belmagasság, és kacifántos a belső kiképzés is. Mindezen felül a szigorú szabályok értelmében az ideálisnak tűnő dj pulttal szemben lévő 18 m hosszú falfelülethez sem helyezhettük vonalban a subokat mert 3 db 240 cm széles vészkijáratot kellett kialakítani. Végül az a pozíció lett a legjobb amikor a táncteret keresztben szólja be 2 jó magas hangoszlop. Ekkor meglepően homogén és kellően erős lett a tánctér, viszont a bárpultok, bejárat, egyéb félre eső részek kellemesen „csendesek”. Akik nem csináltak még ilyen terem próbát, nem is gondolják milyen sokat számít akár 10 cm is a hangzásban. A hangfalak (főleg a mélysugárzók) csúnyán kiolthatják saját magukat, ha rossz helyen vannak. Célnak megfelelő topládáim voltak, viszont a fix installra használt mélyeim hangolásban, és formában sem passzoltak a clubba. Terveztem és építettem hát 6 db olyat ami teljesítette az elvárásaimat.
A szokatlan elrendezés miatt kicsit aggódtak megbízóim, de az első próba után meggyőzte őket a cucc. Alapos processzor beállítás után igazán élvezhetően szólalt meg a rendszer csengésre hajlamos teremben, és mindezt tetemes hangerő mellett. Kiegészítésképpen fel lett még szerelve a VIP részlegre, koktéloshoz és a hátsó ital pulthoz összesen 4 db aktív hangfal. Ezzel a zene érthetőségét javítottuk a tánctértől távolabb eső helyeken. A koktélos saroknál lévő hangfal egy külön kis processzort is kapott, amivel késleltettem a hangját, hogy összedolgozzon a távol eső tánctéri hangfalakkal. A mélysugárzókat PKN XD, és Crest CPX, közép-magas ládákat pedig Crown XTI végfokok hajtják, Dbx Driverack PA-val vezérelve. A dj pultra CDJ-2000 lejátszókat, DJM-800 keverőt, és aktív monitort tettem.
Mozgó lámpákat tekintve nem kellett túlzásba esni, mert a mennyezetre szerelt 26 db világító kör is aktívan részt vesz a látványban. Ezekbe, a bárpultokba, korlátokba, lépcsőkbe, dj pult peremeibe összesen több mint 1 km RGB led szalag lett telepítve, amit 50 db körüli dmx vezérlésű kis dimmer táplál. Szóval rengeteg lehetőséget ad a látványra, színek variálására, villogtatásra. Elérkezett a rendszer élesztése, ami nem ment zökkenőmentesen. Ilyen bonyolult kiépítéskor ez várható. Több száz méter vezeték, nagyon sok kötéssel, és egy rakás elektromos kütyüvel. A ledek nagy része működött, viszont 2 helyen szakadás miatt elveszett a jel, és akik dolgoztak ők is bizonytalanul villogtak. Nem volt más, elkezdtem átnézni a dimmer egységeket és a csatlakozásokat. Mindezt 5 m magasan, tériszony mellett. A szakadások kijavítása után már mindenki engedelmeskedett a dmx jelnek, viszont a fránya villogás megmaradt. Összesen 10 óra ment rá de végül, stabilan összeállt a rendszer. Egy kis dmx dimmer csinált olyan rendetlenséget, hogy a rákötött ledeket működtette, viszont bezavarta a teljes rendszert, amitől egy összevissza villogás alakult ki. Kicseréltem és végre minden a vezérlő akarata szerint történt. A dimmereket mind külön címre állítottam, majd készítettem egy „térképet” ami alapján csoportokat képeztem a megfelelő egységek között. Ezt a kiosztást az SGM Studio 12 SC-ben meg tudtam csinálni, ami bármikor változtatható. A körökhöz írtam jó néhány futófény programot, egy színűtől a színesig, aminek futási sebességét és fényerejét folyamatosan a zenéhez tudjuk igazítani. A 6 db robothoz készítettünk acél tartókat, amik a plafonhoz csatlakoztak, hosszuk pedig tetszőlegesen állítható a lámpák környezetében lévő körök szintjéhez. Felszereltünk még 4 db csinos RGB reflektort a kör alakú színpadra irányítva, ahol fellépők, táncos lányok tehetik a dolgukat. Összesen így 250 körili dmx csatornánk lett, ami megfelelően összefésűlve látványos fényjátékot ad. A vezérlőnél folyamatosan dolgozik valamelyik képzett technikusunk, aki a zenékhez, hangulathoz illeszti a vizuális élményt. A színpadon helyet kapott egy praktikus és szép padló doboz, amibe az élő fellépésekhez a hangszerek jelét, illetve a monitor hangfalakat tudjuk csatlakoztatni. Így nincs csúnya körbekábelezés.
A tervezett és meghirdetett nyitás október 5-re esett, de sajnos pár nappal előtte kiderült, hogy a VIP nem kaphat engedélyt, mivel az épület 300 m2 feletti így bele esik a „pláza stop” elnevezésű rendeletbe, ami egyébként a plázákat próbálja kordában tartani. Hiába más az épület rendeltetése, kérelem benyújtása és annak elbírálása után lehet csak megnyitni, ami nem kevés idő. Nem maradt más, a club ékkövének számító külön pulttal, mosdóval, és világító üvegkorláttal ellátott emeleti részt le kellett falazni. Helyette a dj pult mögött lett kialakítva egy kisebb VIP (korábban koktél sarokként említettem), ami sok időt emésztett fel. A nyitás így november 15-16-i hétvégére esett. A buliról, és jó hangulatról meséljenek a galériába feltöltött képek.



2013.10.18-19. Jubileumi táncműsor
Idén ünnepelte 35. születésnapját a Jásztánc egyesület, amire egy szép összeállítással készültek. Korán eldőlt, hogy a bemutatót 2 napra kell nyújtani, mert a jegyekre kétszeres volt a jelentkezés. Jászapátin a Művelődési ház adott otthont a rendezvénynek. Szerették volna szép képekkel és több kamerás tv felvétellel megörökíteni ezt a neves eseményt, ezért úgy kellett kialakítani a színpadot, hogy ne látszódjanak a falak, oszlopok, és semmi oda nem illő. Ezt úgy tudtuk kivitelezni, hogy egy alumínium keretet építettünk híd elemekből, amire kétoldalt és hátul fekete háttérhálót erősítettünk fel. Ezen kívül persze a fények és a hangfalak is ide kerültek. Mindezt csörlős emelőkkel 4 m magasra tekertük. Így már igazán esztétikus és fotogén lett az öreg színpad. Pénteken volt az első előadás. Apraja-nagyja mindenki táncra perdült, számtalan szép koreográfiát bemutatva, majd a vége felé egy színháziasabb produkciót láthattunk. Míg az előzőeknél fantáziámra bízták a lámpákat, ennél a rendező részletes listát írt, mikor milyen fényösszeállítást szeretne, és itt már a robotoknak is akadt dolga. A zenét egy öttagú zenekar biztosította, két vendég prímással kiegészülve. Nekik egy 3x2 m-es színpadot kellett biztosítani, némi megvilágítással. A péntek után a szombat már nem jelenthetett gondot, ekkorra mindenki tudta a dolgát, és hogy mikor mi következik. Nem teljesen ide tartozik, de nem tudom magamban tartani. Mellettem, egy fél méterrel hátrébb ült egy bácsi. Szimpatikus kalapos emberke volt, népies öltözékben. Na Ő mindegyik műsorszám után olyan erővel ütötte össze a tenyereit, (amik akkorák voltak, mint egy serpenyő) hogy akaratlanul is pislogtam minden egyes ütemnél. Nagy tiszteletem a kisöregé, hogy ilyen illően megtapsolta a fellépőket, de muszáj voltam titokban eltakarni a bal fülemet. Ezen persze Ádám és Márk technikusaim jót mosolyogtak, és én sem tudtam mást tenni.:) Mindezt 3 órán át, kitartóan. A műsor egyébként nagyon szép és változatos volt, mindenki elégedetten távozhatott.



2013.10.05-06. Hungaroring Extreme Technical Weekend
Ez a különleges technikai hétvége a Dragracing utolsó versenye volt a 2013-as szezonban. A ringet amennyire csak lehetett kihasználták, minden szegletében volt látnivaló. Első nap a bejárathoz közeli parkolóban motoros stunt OB zajlott, mellette délután egy világrekord kísérlet, amiben egy vaskos fickót úgy emelt fel egy daru, hogy a kezeiben tartott egy 500 kg-os fakockát. A pálya első kanyarjaiban szlalom verseny, célegyenesében 201 m-es gyorsulás, utolsó fordulóiban pedig a King of EU nemzetközi driftesei bőgették a járgányokat. Második nap tovább zajlott a gyorsulás, profi drift, és lehetőséget kaptak az amatőr farolósok is a szlalom helyén. A rendezvény hangosítását egy kedves ismerősöm vállalta, viszont megkért, hogy segítsek be neki néhány helyszínen. A terület hatalmas, a zaj úgyszintén, szóval erős topládákra volt szükség. A legtöbb közép-magas hangfala neki is tölcséres. 5-én a motorosoknál és a világrekord kísérletnél dolgoztam, 6-án pedig az amatőr driftnél. Az elsőnél nem volt olyan nagy a táv (100 m) viszont a kétkerekűek sokat hangoskodtak ezért egy csörlős emelő és egy nagyméretű T alakú kereszttartó segítségével felemeltük a sugárzókat. Második napon a startnál nem volt vészes a zaj, viszont a 200 m messzi depóban is érthetőnek kellett lenni a startbíró szavainak. Itt elég volt a földre tenni a ládákat. A ringen egyébként brutál módon ki van építve a villamos hálózat. Boka vastagságú kábeleken fut az áram szerte, a több tízezer négyzetméternyi betonozott területen, rengeteg jól felszerelt elosztó szekrényig. Számomra a legérdekesebb a profi drift volt, ahol kettesével indultak a versenyzők, a hátsónak igyekezni kellett minél közelebb kerülni az elsőhöz és zavarni őt, míg az ellenfél igyekezett meglépni. Elképesztő költségvetésű külföldi és magyar csapatok 600-1000 lóerő körüli felturbózott autókkal félelmetes tempóval csúsztattak. Ezeknek az autóknak csak a megépítése több 10 millióban mérhető. Nem beszélve az egyebekről, pl. néhány körönként tették fel a vadiúj verseny gumikat. Az egyik külföldi csapat akkora felhajtással érkezett, hogy még egy VIP „büfét” is felépítettek. Ez egy lakóház méretű átlátszó falú sátor volt, amiben elegáns pincérek szolgálták ki az erre érdemes embereket, különleges bútorok, csinos hostessek, és kellemes zene közepette. Még robotlámpák is pásztáztak bent, persze minden szigorúan fehér színben, hogy elegáns legyen. A másik kedvencem a gyorsulás (6 évig versenyeztem) ezen a pályán nem volt annyira látványos. A reptereken lévő rücskös beton sokkal jobban tapad mint a ring aszfaltja főleg ha kezelik is azt. Ezért a félelmetesen erős autók nem túl nagy gázzal végigkapartatták a 201 m-t. Például a szervező V8-as dragstere olyan időt futott, ami alatt jó pályán 402 m-t tesz meg. Ennek tükrében el sem merem képzelni milyen köridők születnének a Hungaroringen, ha lekezelnék azt ragaccsal és úgy köröznének az F1-es autók.






2013.09.15. Szentmise Dr. Erdő Péterrel
Tőlünk kb. 30 km-re található Tápiószecső ahol a templomtornyot szépen felújították, és ezt egy nagyszabású szentmisével ünnepelték meg. Hazánk első számú egyházi személye, Dr. Erdő Péter bíboros érkezett megtartani a misét, felszentelni a község új büszkeségét. Körülbelül 60 éve nem járt itt bíboros. A fa színpad adott volt és a hangosítás is, viszont szükségük volt egy tetőre, aminek leszállításával engem tiszteltek meg. Már szombaton elkezdtük az építést, hogy maradjon idő a díszítésre, egyéb előkészületekre. Nagyon barátságos és segítőkész emberek fogadtak minket, jó érzés volt látni milyen önzetlenül, összefogásban dolgozik a fiataloktól az idősökig mindenki. Vasárnap a mise végére értünk vissza. Rengeteg ember gyűlt össze. Ahogy a szertartással járó füst átjárta a tetőmet kellemes érzés töltött el. Ezt tovább fokozta, amikor a szenteltvízből is ráfröccsent egy pici. Innentől szentként tiszteljük majd eme eszközöket. Ahogy oszlott a tömeg vettem észre, mindenféle étellel, itallal, sütivel kínálják a kiérkezőket. Indulásunkkor mi is kaptunk egy jókora egységcsomagot, amiben szinte minden házi készítésűnek tűnt. Ezt is önerőből valósították meg az asszonyok, mindenki beadott valamit. Még egyszer köszönöm a megtisztelő lehetőséget, most már biztos, az úrnak tervei vannak velem:)




2013.08.17-21. Augusztus 20-a országszerte
Államalapításunk ünnepén mindig sok munka van, ez idén sem alakult másképp. Szerencsére próbálják a szervezők 2-3 napon belül széthúzni a rendezvényüket, ezért is tudunk több eseményen részt venni. Gyanítom ha mindenki huszadikára szervezne, nem lenne elég az ország összes technikája sem. A munkát 17-én indítottunk Zamárdin, ahová színpadot és fedést szállítottunk. A rendezvény 20-án volt de a következő napokban olyan feszített volt a tempó, hogy előre hoztam a telepítést. Másnap reggel a szokásosnak mondható tápiósági helyszínünkre indultunk, ahová hang és fénytechnika utazott velünk. A helyszín nagyon egyedi, egy domboldalban hatalmas fák árnyékában található a fix építésű színpad és teteje. Napközben helyi és testvérvárosi fellépők mutatták meg magukat, este pedig az M-Rock zenekar, Kökény Attila, United végül retro disco. Innen körülbelül hajnal 4-re értünk haza, gyorsan átpakoltuk az autót, majd rövid alvás következett. Reggel egy kisebb hang- és fénytechnikát átvittünk Nagykátára, egy másik szettet kiadtam egy visszatérő zenésznek, majd 10-kor indultunk Polgárra. Ide fénytechnikát szállítottunk a Hooligans koncertre. Ez 54 dmx-es lámpából, füstgépből és az SGM vezérlőből állt. Délután kettőre mindent felszereltünk, ettünk egy hatalmasat a töltött káposztából, majd elhúzódtunk egy csendes rendezvényházba, ahol pihenési lehetőséget biztosítottak számunkra. Nagyon kedvesen fogadtak, szendvicseket, több féle üdítőt és kávét is kaptunk. Este 7-re mentünk vissza a főtérre, ahol már a zenekar javában pakolt. Beállítottam a fényeket, és a füstgépet az optimális látványhoz. Meglepődve tapasztaltam, hogy a füstgépemet határozottan eltetették a dobostól minél távolabbra, mondván: „a dobosunk nem szereti a füstöt!!” Érdekes, a telitetovált kőkeménynek tűnő rocker fickó milyen szenzitív… Sebaj a bulit lenyomtuk, majd indultunk haza. 130 km utazást követően 20-án hajnal 1 körül értünk haza, ahol rögtön kezdtük is a munkát, Jászberény főterén kellett felállítani egy 11x9m-es tetőt színpaddal, a teljes tölcséres hangcuccal és az előzőleg használt 56 db dmx-es lámpával. Szerencsére csak délután fél négyre kellett visszaérnünk így az építést követően tudtunk aludni néhány órát. Reggel mikor minden összeállt meglepődve tapasztaltam, hogy a fényvezérlő rendetlenkedik. Gyakran újra indult. Hulla fáradtan már csak ez hiányzott. Hál istennek otthon rövid idő alatt sikerült megtalálni a forrasztási hibát, innentől újra stabil lett az SGM. Elsőnek az Anyám és Nyulam zenekar érkezett, viszont velük együtt az utánuk fellépő Jászmagyarok együttest is felcuccoltuk, és amit lehetett be is kötöttünk. 17 órakor kezdett az A&Ny, majd a JM-kal olyan sebesen beálltunk ,hogy 19 órás kezdésükig fél óra maradt. A keverőpult kezelését ezúttal nem engedtem ki a kezeim közül, és a vihar sem szólt közbe. Így a koncert prímán sikerült, a zenészek remekül érezték magukat a színpadon, koncertjük hatalmasat szólt. Őket a szolnoki színház társulata követte, Mágikus Misztikus Utazás elnevezésű musicallel. Beatles számokat adtak elő magyarul színes ruhákban vidám koreográfiával. Ez a műsor nem állt hozzám túl közel, beállásukat is kicsit elhúzta technikusuk, de azért sokaknak tetszett. Utánuk tűzijáték következett, majd Fáczán Ervin vitte retro disco utazásra a népes közönséget. A buli hajnal 1-kor ért véget, majd következett a végtelennek tűnő pakolás. A fedést és színpadot esőben kellett bontanunk de már minden mindegy volt, örültünk, hogy ezt a húzós 4 napot a hátunk mögött tudhattuk, hiba és csúszás nélkül teljesítettük. Másnap még várt ránk egy Zamárdiba vezető út, de nem kellett korán indulni. Szomorúan hallottuk, hogy a fedést és színpadot egy percig sem használták, a Balatonnál uralkodó erős szél miatt. Ez a kockázat sajnos benne van a rendezvény szervezésben. Az 5 nap alatt 1350 km-t tettünk meg, sok élménnyel gazdagodtunk.




2013.07.19. Club Secret Open Air Festival 2
Amint a címből is kiderül, ez már a második szabadtéri buli volt a Club Secret rendezésében. A hely korábban Secret 69 néven futott, és a város központjában helyezkedett el, de az új törvények értelmében ott nem maradhatott tovább, mert max 2-ig lehetett volna nyitva. Egy jókora épületben kezdődött meg az építkezés a City Center elnevezésű bevásárló negyedben, ahol már érvénytelen a korlátozás. Az új club 500 m2 területű lesz, ahová hamarosan kezdjük a fix technika telepítését. Hogy addig se unatkozzanak a bulizni vágyók, először 06.07-én majd 07.19-én tartottak nagyszabású „open air” bulit az épület óriási parkolójában. Ehhez 6x4 m színpadra, a nagy tölcséres rendszerből 2 topra és 2 subra, 8 m fényhídra, 16 LED PAR lámpára, 6 db robotlámpára, és komplett dj pultra volt szükség. Plusz a barátságosabb megjelenéshez 8 db LED PAR lámpát helyeztünk el a 2 távolabbi sarokba. A dj-k meglepetés képpen kaptak egy kőkemény monitor rendszer. Fülüktől 1-1 méterre két jókora subbal, rajtuk pedig szintén méretes topládával. Zenélt a bulin Dragon S, Magonyi L, és Newik, pultjuk előtt pedig 2 dekoratív táncos lány mozgatta testét nagy gyakorlattal. A hangulat mindehhez méltóan jó volt. Hajnal 5 körül alig lehetett az utolsó 100 embert pihenőre küldeni, olyan lelkesek voltak. Végül sikerült, és kezdődhetett a bontás, majd 9 óra körül a jól megérdemelt piacos büfézés.





2013.07.12. Magna Cum Laude
A körülbelül egy hónapon át tartó Jászberényi Vigadalmi Napok záró koncertjét adta a zenekar. A szabadtéri színpadra érkeztek a délutáni órákban, aminek előnye, hogy a színpad és a nézőtér is fedett, épületekkel határolt. Ez nagy segítség volt, hogy megfelelően be tudjuk füstölni a teret. A helyszín egyedüli hátránya, hogy a színpad előtt egy zenekari árok húzódik, ezért az első fényhidat, és kifelé sugárzó hangcuccot a nézőtér felől kell becipelni a kavicságyon. A színpadra, még ha a hely bőséges is, nem érdemes feltenni a sugárzókat, mert rosszul és erőtlenül szólna. A pakolást már reggel elkezdtük, egyrészt mert jelentős volt a technikai igény, másrészről nem jó kapkodva dolgozni. 4 db dupla 21-es nyomta a mélyet, 4 db dupla 12-es tölcsér pedig a közép és magas hangokat. (ennek a felével is be lehet hangosítani a területet, de ez volt a kívánság) A monitor Midas Verona, PA pedig Digico SD9 mixerről volt keverve. Előbbit én, utóbbit pedig a zenekar hang technikusa kezelte. A látványért 32 db LED PAR, és 12 db robot lámpa volt a felelős. A zenekar segítői, és technikusai felkészült, jó szakemberek voltak, úgy szólt a felszerelés ahogyan kell. A kifejezetten rockosra hangolt koncerttel a zenészek is elnyerték tetszésemet, a megszólalást nem lehetett hasonlítani a rádióban ismerthez. Ami még hihetetlen volt számomra, hogy a frontember Misi, nem igényel különösebb monitorozást, halkan kérte magát vissza, és fülmonitort sem használt. Manapság ez nagyon ritka, legtöbben gerjedésig felhangosított monitort kérnek, nem hallani, hanem érezni akarják saját magukat.






2013.06.21-23. Jász Világtalálkozó
A hagyomány 1995-ben indult, ekkor rendezték meg az első találkozót városunkban. Innentől kezdve minden évben más jászsági város adott otthont az eseménynek, idén pedig újra ránk került a sor, hogy megtarthassuk a 19. Jász Világtalálkozót. Ennek megfelelően igen nagy felhajtás kerekedett, minden követ megmozgattak a szervezők a siker érdekében. A munkát hónapokkal a rendezvény előtt megkezdtük, hogy minél gördülékenyebben menjen minden az eddig még nem látott méretekkel rendelkező ünnepségen. Volt kihívás bőven, az első nap érkezett például a Szolnoki Szimfonikus Zenekar 70 fővel, és hozzájuk 230 fős énekkar, (Carl Orff: Carmina Burana című művét előadva) akiknek egytől egyig a fedett színpadon kellett helyet biztosítani. Azt is figyelembe kellett venni, hogy a főpróba is aznap volt, ezért mind a 300 főnek ülőhelyre van szüksége a több órányi ott tartózkodásuk alatt. Ehhez egy 10x20 m méretű színpadot építettünk, aminek az első 14 métere 80 cm magas volt, utána pedig 15 cm-enként emelkedett, a legvégén elérve a 170 cm-t. Az óriási színpadot 2 tető fedte. Első sarkánál 2 db 12 négyzetméteres HD ledfal helyezkedett el, amin folyamatos élő TV közvetítés ment. A színpaddal szemben kb 50 m-ig ki kellett tolnunk a keverő állást, hogy elférjen 900 szék. Ez kicsit megnehezítette a mixelést de azért meg lehetett oldani. Az állás mögött (színpadtól kb. 70 méterre) elhelyeztünk magasra emelt delay hangalakat, hogy ott is hallhatóak legyenek a műsorok. Ezen kívül építettünk még egy kisebb fedett színpadot a kőhídi pékségnél 8x6m-es mérettel, ahová a hangtechnikát a város biztosította.
Ez így összesen 250 négyzetméter színpadot és tetőt jelentett az első napra, amikor a második komoly fellépő a Ghymes zenekar volt. A 8 zenész ritka és változatos hangszerekkel 30 feletti csatornaszámot igényelt, amit technikusuk jól beállított, élvezetes koncertet adtak. Fellépésük után elbontottuk a nagyszínpad 100 m2-es kiegészítését a fölötte levő tetővel együtt. Második nap reggel kezdődött a felvonulás, majd az ünnepi műsor, Jászkapitány avatás. Utána táncos zenés hagyományőrző fellépők következtek, majd a Jászmagyarok együttes. Sajnos fellépésük rövidebb lett a tervezettnél, 40 perc zenélés után az eső elmosta koncertjüket. Ezt követően küzdelmes pillanatokat éltünk át, a hirtelen jött viharban mindkét tetőt villámgyorsan le kellett engedni és kibiztosítani. Ekkor a több ezres közönség behúzódott a kijelölt épületekbe, de az eső után kamatostól vissza jöttek, türelmesen várva Ruzsa Magdit. Miután mindent helyre állítottunk és felpakoltuk a zenekart a színpadra kezdődött a koncert. Minden téren profizmus jellemezte őket, zökkenőmentesen zajlottak a dolgok, technikusuk tökéletesen beállította a felszerelést, élmény volt hallgatni és nézni az előadást. A fénypultot jómagam kezeltem, amihez 48 db ledes színező 8 db robotlámpa és a ködgépek voltak csatlakoztatva. Utánuk érkezett a 6 fős Traffic Band egy szuper utcabállal. Velük is minden flottul ment, nagyon sokan maradtak bulijukon. Természetesen a kisszínpadon is sok érdekes program zajlott, felváltva a mi helyszínünkkel, hogy minél kevesebb legyen a holtidő. Közülük is megemlítenék néhányat: Telstar Guitar Band, Szaniszló Richard, Bohemian Betyars, Hendrix Reload. Vasárnap délután kezdtünk, estig főként folklór és egyéb táncos műsorokkal, többek közt a Fölszállott a páva verseny győztes csapata, a Jászság Népi Együttes lépett fel. Este érkezett a Kowalsky meg a Vega zenekar nem mindennapi, pirotechnikai elemeket (CO ágyúk, láng gépek) és konfetti esőt is tartalmazó fellépésükkel. Velük is remekül ment a munka, korrekt „road”-jaikkal (magyarul talán: pakoló személyzet) gyorsan összeraktuk a színpadi eszközöket. Ők saját keverőt is hoztak, amin kicsit bátrabban is hangszínelhetett volna a kezelője, de azért így is élvezhető volt a koncert. Innentől már csak a tűzijáték volt hátra, majd 8 óra bontás, és pakolás.






2013.04.12-13. Nemzetközi Honda találkozó és Dragfest
Az eddig is sikeres kiskunlacházi drag rendezvény idén még magasabbra kívánta helyezni a mércét. Ennek eredménye lett, hogy a verseny és autós találkozó mellé a koncert hangulatot is elhozta a kilátogatóknak. A program a következő volt: pénteken déltől gyülekező a Hondásoknak este 7-től koncertek, szombaton szabad edzésnap a 402m-es versenytávon, egész nap fellépők, vasárnap pedig a profik állhattak rajthoz OB. keretein belül. Mi péntek reggel érkeztünk, kezdve a fedés felállításával, majd jöhetett a színpad, végül pedig a hang- és fénycucc. Legelső nagyon kellemes meglepetésünk, amikor szembesültünk a szervező által biztosított áramfejlesztővel. Előre ígért 30-40 kW helyett egy 1700 kg-os 3x150 A terhelhetőségű csoda adta az áramot. A kijelzője 25 A alatt nem igazán mért, így a 48 db LED-es lámpával sem sikerült túlzottan megmozdítani a mutatókat. Ezen a napon sokszor szemerkélt az eső, vagy a szél támadt fel, de estére minden elcsendesedett. 7-től játszott az első zenekar a Chron, akik sajnos nem tudták végigvinni műsorukat, mert a vége előtt újra jött a szél és az eső is rázendített. A fedés szerencsére nagyon alaposan le volt kötve így nem repült el de azért így is küzdelmes volt az éjjel. Sajnos a hátsó fények mind beáztak az erős szélnek és csapadéknak köszönhetően, továbbá a Midas pult is kapott vizet. A megpróbáltatások után következő kellemes meglepetés a szállás volt, ami egy régi kastély Ráckevén. Jót pihentünk szobánkban, a keverő pedig egész éjjel száradt a platón nyitott fedéllel. Reggel a helyszínen lámpa szárítással és a ponyván megállt kb. 100 liter víz kimeregetésével kezdtünk, majd jött az 5 zenekar és 1 Dj. Elsőnek a Szivárvány Együttes érkezett. Érdekességük, hogy fogyatékkal élő tagjai is vannak. Őket egy érdekes módszerrel tanították meg zenélni, pl a zongorának a billentyűire színes pöttyök voltak ragasztva, így a színekhez tudta kötni az illető a hangokat. Utánuk a Stabil Frazír következett. 9 tagú népes zenekar voltak változatos hangszerekkel és kellemes itt ott reggie-s zenékkel. Harmadik a HaSzüNa (Halva Született Nagypapák) nevéhez méltóan kellemesen flúgos zenekar. Róluk egy rövid videó is van amit beálláskor rögzítettem. Aznap a 4ik zenekar az Irigy hónaljmirigy volt. Hát ők sem teljesen normálisak, de ez nem újdonság. Minden szám között átöltöztek, és rengeteget humorkodtak, amivel színessé tették a produkciójukat. Aznap az utolsó zenekar a Compact Disco volt. 4-en érkeztek, és nagyrészt elektronikus zenéjük ellenére egész sok csatornát foglaltak a keverőn. Visszafelé fülmonitort kértek. Náluk már szépen besötétedett így a fényeket is meg tudtuk mozgatni, amiről szintén van egy kis összevágott videóm. A sort végül Dj Nárai zárta kellemes club zenéivel. A helyszín igen nagy volt, egy reptéri kifutópálya, aminek a végében helyezkedtünk el. Komoly hangerőre és nagy hatótávra volt szükség így csak a tölcséres rendszer jöhetett szóba. A gyorsulási verseny rajtja 300 m-re volt tőlünk, ahol még jól hallhatónak kellett lenni a zenének. A technika állt: 4 db 2x21” PD sub, 4 db 2x12” / 3” 18Sound top, 10 db monitor, 40 ch Midas Verona pult, 48 db LED Par64, 6 db Scanner, 2 db 1500 W füstgép SGM Studio 12SC fénypult és egy rakás kiegészítő. A teljes hang, fény, színpad szettnek a Dynába és egy 3 m-es utánfutóra kellett ráférni ami nem volt kis játék. Ismét 3D-s modellezést igényelt a pakolás de végül meglett. A fedés egy másik teherautót foglalt el.






2013.04.06. Zorán koncert
Ezen a szombati napon érkezett Zorán és további 10 művész társa, hogy fellépjenek Jászberény Sportcsarnokában. A hang- és fénytechnikát sajátot hoztak viszont színpadra szükségük volt. A megtisztelő feladat rám jutott, hogy biztosítsam a 100 m2-nyi precízen beszintezett dupla lépcsős színpadot. Ezt két fuvarban vittem a helyszínre, összeállítása mindenestől kb. 4 órát vett igénybe. Délre elkészültünk amikor érkezett a technika. Első ránézésre kicsit „kevésnek” tűnt amit láttam. Összesen 6 db 12” driver, plusz 2 db ugyan ilyen aktív Meyer hangfal delaynek kitéve. Az alsó frekvenciát 2 db dupla 18”-os hozta. És volt még 2 db nagyon pici hangfal a színpadon a közel ülőknek. Ez a szett természetesen kicsit sem volt kevés, egyrészt mert Zorán zenéjének nem kell lekiabálnia az ember fejét, másrészt jól beállítva mindenki kiváló hangminőségben élvezhette az előadást pont akkora hangerőn ami kell. Példaértékűen szépen szólt. Manapság sok divatzenekar irreálisan nagy hangcuccot követel magának tök fölöslegesen, és majmolják az újabbnál újabb csodafejlesztéseket dizájn rendszereket. Itt ennek nyoma sem volt, tökéletes összhangban egy hangos szó nélkül dolgoztak a zenészek és a technikai személyzet is!




2013.03.23. Party Disznóvágás
2013-ban is megtartották a szervezők ezt a nem mindennapi bulit. A recept: 1db 300 kg-os sertés, ugyan ennyi hordós sör, 25 liter „házi párlat”, több méter rétes, 3 zenekar, 1 Dj, 100 bulizni vágyó fiatal és egy igényesre szabott hang- és fénytechnika. Becsülöm a szervezőben Jócóban, hogy az ésszerű kereteken belül elfogadja a tanácsaimat a technikát illetően és egy igazán ütőképes szettel tudunk kiállni. A móka reggel 7-kor indult a malac feldolgozásával amiben egy díjnyertes böllér csapat segédkezett (magyarul szinte ők csinálták az egészet:) ) aminek eredménye képpen folyamatosan kerültek asztalra a finomságok. Én először du. 2-kor ettem az akkor kisült kolbászból savanyúsággal és kenyérrel. Nem vagyok egy nagy kolbászevő de ez olyan kellemesen, szolidan volt fűszerezve, hogy nyomban bement 300 mm-nyi. Részünkről a munka, azaz a buli 5 körül indult az első zenekar fellépésével. Ők az Anonym Rock Band voltak. Tavalyhoz képest nagyon sokat fejlődtek, a sok gyakorlás meghozta eredményét, jó bulit kerekítettek. Őket követte a Nexxt zenekar akik újnak számítottak ezen a party sorozaton de egyből nagyot durrantottak. Nagyon jól eltalált, közhelyeket teljesen mellőző repertoárral álltak elő ami 15 és 55 között mindenki tetszését elnyerte. Kifejezetten jól tud szólni például egy rockos-punkos feldolgozású Lady Gaga - Bad Romance. Őket a A Special Band követte akik a 2 nappal azelőtti érkezésük óta egyre inkább belegabalyodtak a pálinkás pohárba, így fellépésük jelképesnek mondható, egész kevés ütemet találtak el:) De hát ezt mindenki elnézte nekik mert vendégként érkeztek, egy „igazi” fellépésükön tudnak ők domborítani. Végül a Dj vette kézbe a társaságot, és nyomta kifulladásig.




2012.11.16. KEFO Gólyabál
Ahogy az elmúlt évben, idén is engem tisztelt meg a Kecskeméti Főiskola Gólyabáljuk hangosításával. A következő kellemes meglepetés akkor ért, amikor megtudtam a helyszínt, ami a Kertészeti Kar épülete volt. Ezzel megúsztuk az emeletre való fel- és lepakolást, itt egyenesen a főbejáratig be tudtam parkolni, ahonnan 10 m megtétele után már a bálteremben találtuk magunkat. A logisztika nem volt egyszerű feladat. Szerettem volna a saját autónkkal menni, aminek 2x3x2m-es a raktere, viszont amikor végleges lett a technika mérete esélytelennek tűnt ekkora helyre mindent bezsúfolni. A cucc állt: 28 m2 színpad, első hátsó fényhíd emelőkkel, nagy Midas pult hozzá való szintén méretes csoportkábellel, 2 db 2x21”-os PD sub, 2 db 2x12”-os 18Sound top, 4 db monitor, 24 db LED lámpa, a következő rackek: végfok, effekt, kábeles, mikrofonos, állványos, 2 db scanneres, fényvezérlő, URH mikrofonos, színpad lábas és még sok egyéb kellék. Ezen felül annak is érvényesülnie kellett, hogy a 3 m hosszú rámpát be tudjam csúsztatni. Ésszerűtlennek tűnt ennyi cuccal próbapakolást végezni, ezért minden egyes holmit mm pontosan lemértem, megrajzoltam 3D-ben a raktérrel egyetemben. Majd mindezt addig rakosgattam a monitoron míg kiderült, hogy alig, de befér:) A kinyomtatott „térkép” alapján a valóságban is minden szépen megtalálta a helyét.
A helyszínre érve most is nagyon lelkes és segítőkész csapat fogadott minket, a teherautó kinyitását követően 15! perc múlva kiürült a puttony. Szép nyugisan összeraktunk mindent, írtam a helyszínhez passzoló dmx programokat és vártuk a kezdést. Megnyitó után a gólyatánc következett, majd a KEFO hangjában jól szerepelt lányok énekeltek. Az első „sztár” fellépő Dred és Dorisz volt, náluk érdekességképpen kiemelném, hogy a srác készített egy olyan távirányítós vezérlőt, amivel a zsebéből tudta magának indítani a lejátszót minden szám után. Őket Weisz Viktor követte aki humorosra vett zenés énekes produkcióval lépett fel, a tévéből már ismert komoly énektudásával. Nagy bulit csinált, jó néhány lányt még arra is rávett, hogy körülötte táncoljanak a színpadon. Végül Tom White lépett fel rockabilly stílust varázsolva a terembe. Kellemesen csalódtam bennük is, jó minőségű hangszereken, igényesen zenéltek, minden rendben volt a csapattal. A bálteremmel párhuzamosan 22:00 órától a tornateremben megtalálhatták számításukat az elektronikus zene kedvelői. Ha épp ráértem átnéztem oda is, a zene jó minőségben szólt és a fiatalok is jól érezték magukat. Éjfél körül elfogyasztottuk svédasztalos pazar vacsoránkat, dolgoztunk még kb. hajnal 4-ig utána pedig a kitartó és nagy létszámú segítségnek köszönhetően a lámpaoltástól számítva 1:45 perc múlva már indultunk is haza.




2012.10.10. JKSE - Top Cop Security
Idén az első osztályban játszó JKSE (jászberényi kosarasok) mögé egy komoly támogató állt: a Top Cop Security. A vagyon- és személyvédelemmel foglalkozó budapesti székhelyű cég kb. 1800 főt foglalkoztat és már városunkban is jelen van szolgáltatásaival. A Top Cop alapítója egy kreatív újítással állt elő, és keresett meg, miszerint a csapat hazai nyitó mérkőzésén külföldön már bevett szokásnak számító látványos fényjátékot, tehát egy „kis” felhajtást szeretne. Örömmel álltam a kihívás elé. A bulihoz egyedi gobo tárcsákat gyártattunk, melyekkel világítani tudtuk a JKSE és a Top Cop logóját, valamint felszereltünk 8 m magasba 2 x 12 m fényhidat, rajta 56 dmx vezérelhető lámpával. Ez állt 48 db LED-es szinezőből, 6 db scannerből, és 2 db robotból. Mindehhez szükség volt kb. 200 m dmx kábelre, nem kevés tápvezetékre és kb. 20 órára mikorra mindent fel majd leszereltünk. Maga a fényjáték 2 perc volt a meccs előtt, ahol a termet körbepásztáztuk a főszereplők logóival, és a zene beindultával jól megvillogtattuk az igen nagy fényerővel bíró technikát. Ezután a bevonuló csapatokra irányultak a fények, majd kezdődött a bemelegítés és a mérkőzés. A szünetekben sem maradtak sötétek a lámpák, ennek és a remek közönségnek köszönhetően nagyon jó volt a hangulat, és ami a legfontosabb a csapat is legyőzte erős ellenfelét a Körmendet!




2012.09.14-15. Jászság Expo és Fesztivál
Az idei Expohoz az eddigieknél komolyabb kísérő programok társultak: borfalu ill. koncertek formájában, amik megfelelő technikai kiszolgálásához a Wizard Audio is hozzájárult. A rendezvény péntektől vasárnapig tartott, amiből az első kettő fő napot töltöttük a helyszínen. Részünkről péntek reggel kezdődtek a háttér munkálatok, majd délutántól a zenés programok lebonyolítása. A gimnázium előtti tér két végén egymással szemben helyezkedett el két színpad, köztük pedig a borfalu, a gimi udvarában pedig a kiállítás. A programok hol az egyik, hol a másik színpadon zajlottak, nem volt holtidő. Mi a nagyobbiknál tevékenykedtünk. A szervezők Danley hangfalait, hozzá tartozó erősítőit és A&H ZED 24 csatornás keverőjét használtuk, kiegészítésnek pedig vittünk hozzá effekt racket, monitor hangfalakat, végfokot, táp racket, teljes mikrofon, állvány szettet kábelezéssel, 24 db LED-es lámpát, és az SGM dmx vezérlőt. A 2 db top és 2 db sub jól dolgozott, megfelelő hangerőt és kiváló minőséget biztosított, egyetlen hiba az elrendezésükben volt, a topládákat túl alacsonyra helyezték el, így távolra kicsit elfogyott a hangjuk. Napközben elsőként a fúvósok kezdtek majd népi zene szólt, amire táncosok adták elő műsorukat. Később Szaniszló Richard és zenekara lépett fel, igen egyedi zenei előadásukkal. A zenekar vezetője különleges ütős hangszereket használt, mint például a vibrafon, de időnként átváltott szájharmonikájára, egyedien torzított lejátszójára, vagy épp füttyszóval kísérte az adott dalt. Kicsit nehezen fértek el a színpadon, amitől a monitorozás is nehezebb volt az átlagosnál, de jól sikerült a koncertjük. Sajnos néhányszor nem tervezett pihenőt kellett tartaniuk, mert az egyik fázist időnként kiütötte valamelyik fabódéban megbúvó zárlatos elosztó, hosszabbító, vagy elektromos készülék. Utánuk a Blues B.R.Others következett. Nem dolgoztam velük korábban, de kellemes meglepetést okoztak. Hárman énekeltek, egyikük néha szájharmonikázott, továbbá kísérte őket egy basszus gitáros, egy dobos, egy billentyűs, egy szóló gitáros, egy trombitás, és egy szaxofonos. Jól énekeltek, remekül zenéltek, látványosan mozogtak, és a hangszerek is kifogástalanul szóltak. A közönség nagy részét is táncra perdítették. Időnként a hölgy és az egyik srác énekes meggondolatlanul helyet és mikrofont cseréltek, amivel engem és magukat is nehéz helyzetbe hozták, mert teljesen más beállítást igényelt mindkettőjük hangszíne, hangereje, és máshogy kellett őket kompresszorozni, valamint monitorozni. Ettől függetlenül jó bulit csaptak, de a beálláskori príma beállítások oda lettek. Másnap felléptek fúvósok, a Szolnoki Szigligeti Színház tagjai, volt bábszínház és gitáros előadás, majd este Tabáni István adott koncertet. Ezen a napon egy másik rendezvényen is részt kellett vennem, így részletesen nem tudok mesélni, csak az ott levők elbeszélései alapján, miszerint szép volt jó volt. :)




2012.08.28. 40 nap 30 rendezvény
Túl vagyunk a nyári hajtáson, nagy felforduláson. Július elején kezdett igazán sűrűsödni a program, majd aug. 20-ával zárult. Ez idő alatt több mint 30 rendezvényen képviselte magát a Wizard Audio. Volt ahová fényrendszert, volt ahová hangcuccot szállítottam, és volt olyan is amikor 2 helyszínt kellett kiszolgálni komplett technikával. A munkát mint mindig, most is örömmel és maximális alapossággal, lelkesedéssel végeztük még akkor is ha már 30 órája nem aludtunk és épp zsinórban a harmadik helyszínre tartottunk. A rendezvények között volt például: színdarab, rock koncert, jazz koncert, szimfonikus zenekar, falunap, nagyszabású privát party, Jász Világtalálkozó, szabadtéri élő koncert szórakozóhelyen, Aug. 20-i ünnepség stb. A nagy hajtás és meleg ellenére minden rendezvény gördülékenyen, műszaki hibától mentesen zajlott, egyedül az utolsó, Aug. 20-i bulin tréfázott velünk a kisördög, de minden megoldódott percek alatt, észrevétlenül. Szerencsére most lesz is egy kis idő mindent átnézni, szervizelni, kitakarítani. Habár holnap (szerdán) is lesz egy szabadtéri zenekaros munkám, de már mégsem olyan sűrűk a hetek. A legtöbb rendezvény ahol dolgozhattunk jól szervezett, és igényes fellépőket vonultatott fel, de így is kiemelnék néhányat, ahol különösen nagy öröm volt jelen lenni:
-A Jass(z)Berény nevéhez híven Jazz-t játszó művészeket vonultatott fel. Jász András Kultúr Funk, Micheller Myrtill és Sárik Péter, és a Dresch Qartett. A közönség részére rengeteg ülőhelyet, fotelt, asztalt biztosítottak így kényelmesen hallgathatták az igényes zenét a fák árnyékában. A helyszín Jászberényben a Margit sziget volt. Az említett fellépők a nagyszínpadon léptek fel, az átállások közben pedig oldalt elhelyezett kis színpadon játszott 2 gitáros. Erre az eseményre LED-es reflektorokat vittünk mindkét színpadhoz, amivel szép színes hátteret varázsoltunk, és megvilágítottunk a fellépőket.
-Egy másik jazzes előadó hölgy és zenész társai: Pernille Meyer Hungarian Project. Az énekesük egy Dán hölgy, róla kapta nevét a csapat. Szaxofonosuk is Dániából érkezett, a gitáros és a bőgős srác pedig magyar. Előadásuk minőségét előzetesen hallva úgy döntöttem mindenből a legjobbat érdemlik, amit a megrendelő is elfogadott. Hiába csak 8 csatornát használtuk mégis a 120 kg-os 40 csatornás Midas pulttal dolgoztunk, mert magasan az szól a legjobban. Nem bántam meg, nagyon pozitív visszajelzések érkeztek a közönségtől és a zenekartól is, remekül érezték magukat a színpadon, az alaposan beállított monitor rendszernek köszönhetően. Megjegyzem én is rendesen megdicsértem őket, Pernille Meyer hangja nálam benne van a top 3-ban amit eddig hallottam.
-A 2012-es Jász Világtalálkozón ismerkedtem meg a Készis Zenekarral, akik ha nem is a legrutinosabbak mégis nagy meglepetést okoztak, jó zenéket játszottak, nem azt a kategóriát amit mindenhol hall az ember. Ugyanitt zenélt a Jump Rock Band akiket régebbről ismerek már, korábban írtam is róluk. Érdekessége volt ennek a rendezvénynek, hogy a helyszín ahol vasárnap dolgoztam nem rendelkezett nagy áramú hálózattal, így egy áramfejlesztőt biztosítottak. Kicsit féltem tőle, de ez az első indításnál elmúlt, egy vadiúj önindítós 23kW-os diesel áramfejlesztő volt komoly feszültség stabilizálással, tökéletesen ment róla a technika.
-Jászberényben dolgoztam egy szabadtéri színdarabon, ahová világítást kértek. A Nagykátai Színjátszó csoport lépett fel. Jó nagy színpad van a helyszínen így 15 m széles fényhidat szállítottam, rajta 24 db nagyteljesítményű LED-es lámpával. Sokaknak furcsa lehet, hogy leddel világítottam egy ilyen nagy fényigényű előadást, hosszú ideig gyerekcipőben járt ez a technika de már utolérte, sőt le is hagyta a halogénizzós megoldást. Fényük nem olyan sárga mint a sima izzóknak, szebbek a színek, és homogénebb a sugár. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen színdarab a régi módszerrel világítva kb 12 kW-ot igényelne, a LED-es lámpáim pedig a megfelelő fényerő mellett alig több mint 1000 W-ot fogyasztottak, és szinte hőt sem termeltek.
-Ugyan ezzel a módszerrel világítottuk meg a Szolnoki Szimfonikus zenekart is, de ott szemből elég volt 16 db lámpa, további 4-et pedig a tetőszerkezet oszlopainak színezésére használtam. Az első lámpákat itt igen óvatosan járattuk, hogy ne zavarja a zenekart, hátulról kaptak intenzívebb fényt a kották olvasásához. A koncert végén átmentem egy másik helyszínre, ami a közelben volt ott már délután kiépítettünk mindent, a Telstar zenekarral be is álltunk így egyből kezdődhetett a móka. A színpad előtti terület besugárzására bőven elég volt 1 db 2x21”-os sub és 2 db 2x12”-os topláda. Shadows számokat játszanak az „Öregek” produkciójukat örömmel hallgattuk.
-Idén is a város Szabadtéri Színpadján tartotta éves nagykoncertjét a Jászmagyarok. Városunk saját technikájával oldotta meg a bulit viszont a produkció méretéhez illően segítségül hívtak hang- és fényrendszer tekintetében. A 2 db kis TH212-es Danley subot és 2 db SH50-es topládát kiegészítettem 2 db dupla 21-essel mélyben, és 2 db dupla 12-essel közép magas tartományban. Természetesen a processzor, végfokpark is hozzá tartozott a hangfalakhoz. A subokat középre helyeztük a topokat pedig felhúztuk a fixen telepített traverz rendszerre ami elég hajmeresztő mutatvány 4.5 m magasságban. A monitorozást, mikrofonozást, keverőt és a fehér reflektorokat a város biztosította és kezelte. A keverést is ők végezték. Fényben 20 db LED-es lámpát vittem még a színezéshez. A koncerthez különleges látványelemek tartoztak, felléptek taekwondosok, néptáncosok is több dalban. Elő zenekar a Zanza Band volt.
-Augusztusban egy szerdai napon Jászberénybe érkezett a Váradi Roma Cafe. A bulit a Secret 69 nevű szórakozóhelyen tartották a kerthelyiségben. Közel áll hozzám ez a szórakozóhely, szinte az egész technikát én építettem ki, és fejlesztettem nekik jó néhány zónára osztva, sokat dolgozunk már együtt, folyamatosan karbantartom a műszaki dolgokat. Amikor kérdeztem milyen technikát szeretnének a koncerthez, a club minőségéhez híven azt mondták a legjobbat, legyen tuti a buli. Örültem neki, szeretem megadni a módját. Így itt is a nagy Midas pultot használtam kizárólag frontkeveréssel, és a legújabb hangrendszerem. Teljesítményben közel sem lehetett kihasználni a párszáz vendég befogadására alkalmas kerthelyiségben, de az szól a legszebben ezért őket vittük. A buli remekül sikerült zavarba ejtően sok dicséretet kaptunk, örömmel végeztük dolgunk.
-Végül pedig megemlíteném az Aug. 20-i hétvégét. 18-án egy nagyszabású privát partira vittünk hang- és fényrendszert. Ezen a bulin már dolgozunk előtte (utoljára 06.23-án) most is jól sikerült, a videók között készítettem egy összevágást a fényekről. Mivel a party másnap délutánig tartott ezért kettéosztottuk a nagy cuccot, nekik otthagytuk amit oda szántunk, a másik felével ami otthon volt pedig másnap reggel indultunk Tápióságra a 20-i egész napos ünnepséget kiszolgálni. Itt a legnagyobb meglepetést Toldi Nándor és zenekara okozta, akik a 2012-es Csillag Születikben szereplő Prügyi Duóhoz hasonló szerénységgel és tisztelettel álltak ki a színpadra, majd mindenkit lenyűgöztek. Előadták például a Most Múlik Pontosan című dalt saját kicsit Jazzes verziójukban, ami nekem jobban tetszett mint az eredeti. Némelyik fent említett fellépőről videót is készítettem, még ha telefonosak is remélem valamennyire visszaadják az élményt.












2012.06.23. Extrém Szülinapi party
Megadták a módját, az biztos! Különleges rendezvényen dolgozhattunk. A városok zajától távol egy szép nagy fatelepen rendezték a bulit. A szervezők már csütörtöktől kint voltak, rendezték a terepet, töltötték a medencéket, kiépítették a focipályát. Szombaton volt a buli délutántól, de egy másik rendezvényem miatt előre hoztam a technika telepítését csütörtökre. Rendelkezésre állt egy kb 3 m széles és 3 m magas állvány amire szereltük a fényeket, topládákat. 2 ábra vetítő, 4 LED-es reflektor, 1 LASER, 6 Intelligens lámpa a látványt, 2 db dupla 12-es top és 1 db dupla 21-es bassláda pedig a hangrezgéseket biztosította. Általában meglepődnek az emberek hogy „ekkora területre csak 3 db hangfal” de az első próba mindig meggyőzi őket. Nem igazán ment maxon a cucc, ráadásul ezeknek az erősítőknek a dupláját is bírná. Legtöbben szombaton érkeztek a hátsó terület szépen megtelt sátorral. Körülbelül 100-an lehettek. Délután indult egy labdarúgó torna, mellette pedig folyamatosan lehetett medencézni, trambulinozni, élvezni a jó időt. Aki megéhezett többféle, bográcsban készített főételből, desszertnek pedig különböző ízű kürtöskalácsból választhatott. Végül, de nem utolsó sorban azt a szerény mennyiségű innivalót is megemlítem ami rendelkezésre állt. Több száz liter hordós sör, mindenféle tömény ital és üdítő, elég döbbenetes mennyiség:) A legelszántabbak másnap délelőttig buliztak, majd szép lassan mindenki hazabandukolt. A szervezőknek köszönöm az újabb lehetőséget, és hogy távollétemben is nagy hangsúlyt fordítottak a technika szárazon tartására a péntek hajnali égszakadáskor!




2012.06.11. Toyota 10. Szülinap
A partyt a Lánchíd közelében tartották az elegáns Tigris étteremben. Vendégvárás 19 órától, programkezdés pedig 20 órától volt, de biztonság kedvéért már 17:30-ra odamentem mivel nem ismertem a helyet, és szerettem volna nyugodt tempóban minden berendezést praktikusan és ízlésesen elrendezni. Fővárosi helyszín lévén igen nagy szerencse, hogy közvetlen a bejáratnál le tudtam parkolni. Igaz ezt a környékre jellemző óránkénti 400 Ft-ért tehettem, de ez nem jelentett problémát. A partyhoz beszéd illetve akusztikus gitár kihangosítását kérték, valamint kivetítőt vászonnal. Mindehhez használtam 2 db URH mikrofont, 2 db aktív hangfalat, 1 keverőt, állványokat és a vetítéshez szükséges eszközöket. Az étteremben nagyon jól kiépítették a 230 V-os hálózatot, minden szükséges helyen 1.5 m-en belül tudtam áramot vételezni, ami nagy segítség volt. A vendégek érkezése alatt már kellemes gitárjáték szólt, ami majdnem az egész estére jellemző volt, kivéve persze ha valaki beszédet mondott. Érkeztek vendégek Japánból, Németországból, de legtöbben hazánkat képviselték. Az ételek és italok igazi ínyencségek voltak, hál isten a mangalica pofa, baconos mangalica szűzérme sajt szószban sült karfiollal és burgonyapürével című remekművet én is megkóstolhattam, majd végül a tortát is. A vacsora körülbelül 5 fogásból állt, mindegyiknél hozzá illő bort szolgáltak fel, amiket pár szóban be is mutatott a borspecialista. A program átgondolt volt, minden percre pontosan történt. Sokszor egész napos több ezer fős rendezvényeken nem találkozni ilyen alapos szervezéssel. Búcsúzásképpen mindenki ajándékot kapott, majd kellemes élményekkel távozott.




2012.04.29-30. Tánckaraván és Rock Majális
A négy napos hosszú hétvége vasárnapján került megrendezésre az Ír és Magyar táncház, ahová fény- és 1-2 hangtechnikai kiegészítővel érkeztem. A zenét először a Kék Bab zenekar szolgáltatta, akiket időnként táncosaik is kiegészítettek. 2 hölgy és egy fiú táncolt, hihetetlen gyors lábmozgással. Folyton az jutott róla eszembe, amikor ez erdőben látok szaladni egy őzikét úgy kapkodták a lábaikat, nagyon profik voltak. A műsor végén az érdeklődőknek betanítottak egy koreográfiát, ami tulajdonképpen a táncház légyege. Őket követte a Jártató zenekar kiegészülve a Jászsági Népi Együttes táncosaival, majd ismét közös táncolás, oktatás következett. Körülbelül hajnal 1ig tartott a rendezvény. Másnap kora délután kezdődött a Margit-szigeten lévő színpad fénydekorációjának felszerelése, amivel a Rock Majálist díszítettük. Ez az előbbinél több színező lámpát igényelt, és a látvány fokozása érdekében 6 db Intelligens lámpát is kitettem 2 füstgéppel. Fellépett a Telstar, Holtodiglan, és az Etna. Először játszott a Telstar zenekar, ami idősebb, rutinosabb zenészekből állt. Nagyon kellemes zenét játszottak, az ő hangszereik és alapjaik szóltak a legszebben. A dobszerkóban az egyik tam egy kis csillapítást még elbírna, de ez csak apróság. Valahogy érződött a zene iránti tiszteletük, ahogy pengették-ütötték hangszereiket. Két fellépésük között érkezett a Holtodiglan fiatalokból álló csapata. Az átállások gyorsasága miatt mindkét csapat hangszerei fent voltak a színpadon készre mikrofonozva. Ők a zenei rutint kellemesen őrült stílusukkal pótolták, amit díjazott is korukbeli közönségük. Stílusukat punkos-rockosnak nevezném. Utolsó fellépő az Etna volt. Egészen 23 óráig zenéltek, ismert slágeres zenéket, őket is sokan szerették és hallgatták. Végig tele volt a nézőtér néhány ülőhely maradt csupán.




2012.04.10-11. MOL katasztrófa elhárítás
Idén is megtartották a kitörések elhárítására szolgáló gyakorlatukat a szakemberek. Kedden és szerdán zajlott a bemutató, de a mobil lelátó hétfő este érkezett, ezért mi is aznap állítottuk fel a fedést, mert fordítva igen macerás. Húsvéti reggeli elfogyasztása, és a kéznél levő lányok alapos megöntözését követően utaztunk a helyszínre építeni. Amikor már állt az alu. szerkezet a tribünnel csak be kellett alá tolatni, pár perc alatt kinyitni a hidraulikával és kész is. Nagyon ötletes szerkezet! Sajnos a vendégekről, és bemutatóról nem tudtam felvételt készíteni mert rendkívül szigorú biztonsági intézkedések között zajlott az egész. Az érkező külföldi vendégek biztonságát kommandósok, és a Nemzetvédelem emberei vigyázták. Még telefonálni sem lehetett arrafelé mert blokkolták. A tavalyihoz hasonló érdekes képeim és videóim emiatt nem lettek, de azért a munkát szívesen és örömmel elvégeztem.




2012.04.03. Város Napja
Jászberényben a Város Napja rendezvényt minden évben április 3-án tartják, és ez idén sem történt másképp. A színes programok már délelőtt elkezdődtek a főtéren. Megnyitó, különböző beszédek, műsorok és koszorúzások zajlottak lovas huszárok, kórus, és fúvós zenekar kíséretében. Délután a Margit-szigeten folytatódtak a programok ahol többek között megfőzték a város ebédjét egy elképesztő méretű bográcsban. Az időjárás és a környezet nagyon kellemes volt, így a munkanap ellenére a koradélutáni órákban is sokan kilátogattak. A szigeten felállított 9x6 m-es színpadnál kaptam feladatot, fénytechnikát szállítottam az este fellépő Cimbaliband zenekar megvilágításához, és néhány kiegészítőt a hangtechnikához. A hangot a város biztosította nemrég vásárolt Danley márkájú hangfalaival. Különleges és ritka sugárzók ezek, régóta szerettem volna közelebbről megismerkedni velük. A mélyek 2x12”-os csapolt tölcsér rendszerűek, a topládák pedig koaxiális tölcsérek, 2x12” 4x5” 1x1”-os sugárzókészlettel. Érdekes módon a szélessávú ládák nem 3 aktív utasak, hanem a beépített hangváltóval működnek. Kellemesen csalódtam bennük, mindenféle EQ-zás nélkül is gyönyörűen szólnak, és ekkora méretű rendezvényhez teljesítményben is elegek voltak. Előnye ennek a koax tölcséres elrendezésnek, hogy a topok önmagukban is nagyon jó mélyátvitelt produkálnak, hátránya viszont, hogy nem olyan érzékeny mint egy hagyományos tölcsér. A fény 8 db nagyteljesítményű LED-es lámpából, 2 db halogén izzós derítőből állt, hozzájuk egy kis dimmer, állványok és persze az SGM pult. A zenekar stílusához olyan fényjátékot írtam a dmx vezérlőbe, ahol a halogén lámpák 100 százalékon, LED-es lámpák fehérre kevert színt kb 50 százalékos teljesítményen bocsátottak ki, közben pedig zene ütemére mindig másik lámpa valamelyik színt kb. 80 százalékos fényerővel sugározta finom váltásokkal. Így a megvilágítás folyamatos volt, mégis került egy kis játék is bele túlzott villogás és vibrálás nélkül.





2012.03.03. Dupla buli
A tavasz közeledtével kezdenek a koncertes bulik is éledezni. Ezen a napon 2 rendezvényt kellett technikával kiszolgálni, 1 kisebbet és 1 közepes méretűt. A nagyobb szinte egész napos elfoglaltságot jelentett, reggel 7-re vittük a technikát. Ez egy céges rendezvény volt, kb 110 vendéggel. A korai kezdést az indokolta, hogy egy 250 kg-os malackát készültek levágni. Érkezéskor rögtön bekötöttem egy aktív hangfalat mikrofonnal, amit a főszervező tudott beszélni, mi pedig közben elkezdtük összeszerelni a technikát a jókora csarnokban. 1 db 2x21”-os basstölcsér, 2 db 3 utas top, monitorládák, 8 db PAR lámpa, SGM vezérlő, 32 csatornás pult hozzá dinamika proci sok állvány és mikrofon volt a munkaeszköz. Ezt a régebbi angol keverőmet nem használtam már egy ideje, valahogy mindig elfért a produkció a 16 csatornás Allen & Heath keverőn. Kora ellenére mégis van benne valami, amiért szeretem használni. Igaz, hogy csak 3 sávos az EQ-ja amiből 1 parametrikus mégis olyan kellemes hangzást lehet elérni vele (minden bizonnyal a jól eltalált hangszínek miatt), jól megalkották anno az Angolok. Gyors összeszerelés és a malacreggeli elfogyasztása után indultunk haza, mert be kellett még pakolni egy kis technikát a másik helyszínre. A feladat egy 4 tagú zenekar kihangosítása volt. Ehhez kellett: 2 db aktív hangfal, 1 db 16 csatornás pult, dobmikrofon szett, állványok, dibox a szintihez, és kábelezés. Továbbá az egészet rákötni a hely fixen telepített végfokjára, mely további 2 db hangfalat hajtott. Mivel a zenekar este érkezett, én viszont csak kora délután tudtam ott lenni, úgy beszéltük meg, hogy otthagyom teljesen összeszerelve a technikát, nekik csak fel kell tenni a dobra a mikrofonokat, bekötni az URH-s mikrofonokat és a szintit, beállítani a keverőt és már mehet is a buli. Az összes mikrofont, kábelvéget, és a keverő csatornáit feliratoztam így nem lehetett eltéveszteni, a hangszínek beállításában pedig volt gyakorlatuk. Ezek után indultunk vissza a céges rendezvényre, ahol már várt minket a 2 zenekar és az időközben ellazult vendégek. Anonym Rock Band és Special Band lépett fel. Elöbbiben 3 ének, gitár, bass gitár, dob míg utóbbiban ezen kívül trombita, konga, és billentyű is megszólalt, kb. 20 csatornán elfért a műsor. A csapatok jó hangulatot varázsoltak, alaposan megtáncoltatták az embereket. Tetszett, hogy közkedvelt, de mégsem agyonjátszott slágereket prezentáltak! A szünetekben és a buli vége felé 2 dj zenélt dallamos disco muzsikákat. A hangfalak elrendezése rendhagyó színpadképet hozott. 2 db topláda jobb és bal oldalt állványokon, ez még nem is szokatlan. Viszont a mélyláda úgy érezte jól magát, ha középre a dobszerkó elé kb 1 méterrel helyeztük. Ha valamelyik oldalra kivittük már nem volt az igazi, szerencsére a zenekarok ezt elfogadták így, és a jókora láda két oldalán helyezkedtek el. Egyedül a főénekes volt a mélynyomó előtt, de ez őt sem zavarta és nem is mondhatta, hogy eltévesztette az ütemet mert nem hallatszódott a ládbod:) A közelség miatt a ládbobot és a nagy tamot kapu elektronikával csillapítani kellett hogy ne gerjedjen, de egyébként tökéletesen működött és nagyon prímán szólt.




2011.11.25. Sugarloaf a Gólyabálon
2008-ban végeztem a Kecskeméti Főiskola GAMF mérnöki karán, ahonnan szeptember környékén kerestek meg a gólyabál lebonyolítása miatt. Mondanom sem kell, örültem a felkérésnek, szerettem oda járni, sok szép emlékem van az iskolával, bulikkal, és a várossal kapcsolatban. Sztárvendégnek a Sugarloaf zenekar érkezett, előttük stand up comedy, fősulis fellépők, gólyatánc, utánuk pedig Rockin' Rock Cat’s, majd Freddyboy lépett fel. Technikát illetően szükség volt: 7x4 m színpadra 3x2 m-es dobdobogóval, első hátsó fényhídra PAR lámpákkal, hátul scannerekkel, oldalt DMX-es stroboszkópokkal, és minden zenész lábánál fehér PAR lámpákkal. A fényjátéknak természetesen szinkronban kellett lenni a zenével, ezért több vezérlővel oldottam meg a dolgot, én irányítottam a scannereket, a zenekar fénytechnikusa pedig a többi lámpát. Hangtechnikát illetően az új tölcséres hangrendszerből dolgozott 2 db sub és 2 db top a magasba emelve. Bőven kielégítették az igényeket mind teljesítmény, mind hangminőség terén, egyetlen nehézséget a terem akusztikája okozta, üresen elég könnyen összegerjedtek a mikrofonok a PA-val. A vendégek érkezésével ez megszűnt. A buli nagyon jó hangulatban telt, mindegyik fellépőnél tele volt a tánctér, a fektetett mélysugárzók természetesen hamar megteltek táncoló fiatalokkal. Már igencsak reggel felé jártunk, amikor Freddy néhány slágeres dizsi zenét lejátszott, kicsit tekertem még a rendszeren, amit a padló kellemes remegéssel hálált meg. A buli ugyanis egy rendezvény ház emeletén volt. A jókora technika fel és lepakolása ennek ellenére gördülékenyen ment, hála a lelkes és segítőkész szervezőknek, akik még reggel is nagy létszámban álltak rendelkezésünkre, köszi szépen! Gondos pakolás és rögzítés után (eDyna 12m3-as raktere plafonig tele volt, ez a galériában látható is) egy jól bevált helyen megettünk még egy óriás hambit, majd 9 körül haza is értünk.




2011.10.13. MOL kitöréselhárítási bemutató
Október 11-én jött egy hívás, amiben a fent említett bemutatóra kerestek fedést a helyszínre érkező mobil tribün fölé. Mivel 12-én már fel kellett állítani a szerkezetet, nagyon gyors választ kértek, de szerencsére sikerült összeszedni a csapatot, így elvállaltam a munkát. Másnap reggel indultunk a helyszínre egy 11x9 m-es tetővel. Mikor odaértünk szembesültem igazán, mi is az a kitöréselhárítás, milyen komoly eseménynek lehetünk szemtanúi. A helyszín egy olajfúráshoz kapcsolódó gépészeti telephely volt, aminek egy részén gáz és egyéb éghető anyagok kitörését, és a katasztrófa elhárítását tudták szimulálni. Egy szelepből nagy mennyiségű égő gázt, vagy gazolint szórtak, ami 20 m-es lángoszlopot eredményezett. Mindez hatalmas hanggal és hővel járt, ezért vízsugarakkal hűtötték az elhárító lánctalpas eszközt. A cél, hogy egy függőleges kb. 8 m-es csövet ráhelyezzenek a kitörés helyére, ha ez sikerül a láng már a cső végén kezd égni, egy szeleppel pedig el tudják fojtani. Ez nem kis feladat mert a lánctalpas elhárítót egy tankkal mozgatták, sok embernek kell precízen együtt működnie a sikerhez, ráadásul igen gyorsan nehogy az elzáró szelep megégjen. (egy másik YouTube-os videómon látszik mi történik ha mellé megy a cső) Szóval erre a bemutatóra érkeztek vendégek, akiket egy esetleges esőtől óvtunk meg az odavarázsolt fedéssel.





2011.09.16. Városlakók Napja Jászberény
Jászberényben megrendezték a Városlakók Napját, amit egy hangosító ismerősöm vállalt, viszont egyéb elfoglaltsága miatt rám bízta teljes technikáját, és hogy levezényeljem a műsorokat a rendezvény első napján. A látogatók kóstolhattak borokat, pálinkákat a "borutcában", megcsodálhatták a helyi autószalonok legszebb autómodelljeit, és természetesen a zenés, táncos műsorokat. Két helyszínen volt feladatunk. Egy fedett óriási sátorban folklór táncosok, énekesek majd este a Dr. Valter Gypsy Jam Band lépett fel. Közben egy 100 m-rel arrébb lévő kis színpadon (a borutcában) egy helyi roma banda húzta, Fehér Ödön és zenekara. Nekik 6 mikrofont, egy keverőt és két aktív hangfalat tettün ki, míg a nagy színpadhoz DAS ST rendszerből 2 szettet (4db 2x18" tölcséres mély, 4db 12" 1.5" tölcséres top), és 12db LED-es PAR64 lámpát.




2011.08.20. Tápióság Augusztus 20.
Hosszú napnak néztünk elébe, előző délután már helyszínre érkezett a színpad, majd hajnalban a fedés is melyeket partner cégektől hoztam az eseményre. Erősebb hangtechnikát és minimális fényt kértek a szervezők. Reggel 5:45-kor kelés, majd kis készülődés után indulás Tápióságra az előző este megpakolt teherautóval. A hely nagyon szép, és jól sikerült az elrendezés! Az általános iskola alatti zöld területen voltunk amit egyik oldalról egy patak, másikról pedig dombos-fás övezet fogott közre. Az idő is remek volt, szerencsére összeszedte magát erre a szép ünnepre. A színpadi program 14:00-kor kezdődött, és elég hamar 15:00-kor már a közepébe is durrantottunk Demjén Ferenccel, akit Tóth Vera és Fluor Tamás követett. Sajnálatos dolog hogy ekkora nevek, mégis rendkívül rossz minőségű felvételeket hoztak, amiből nem lehet jó hangzást kihozni. Verának azért a hangja valamelyest ellensúlyozta a dolgot. Utánuk népi együttesek, tánciskolák fellépői következtek, majd 45 perc rendőrségi bemutató egy másik helyszínen, amikor végre másodjára is ehettem abból a csoda finom babgulyásból amit helyszínen készítettek a szervezők. Sajnos az áram szolgáltatás nem volt túl erős, amikor kezdett sötétedni és felkapcsoltam a reflektorokat és fényeffekteket többször is bekapcsolt a táp rack feszültség védelme (ha 200 V és 250 V között van a feszültség fázisonként akkor átenged), ezzel újraindítva az egész technikát. Ennek Peat JR itta meg a levét, az ő fellépésekor kb 4szer jelentkezett az áram probléma, amit végül a légvárak likvidálása oldott meg. 21:00-kor jött egy látványos tűzijáték, ami jó összhangban volt az alatta szóló zenével, közben gyorsan felpakolt a Jump Rock Band a színpadra. Ének plusz gitár, bass gitár, dob felállásban játszottak. Szépen elfértek a MixWizard 16 csatornáján, néhány helyen még finomítottam a hangszereket Klark Teknik dinamika processzorral és effektel, jól összeállt a hangkép. Szeretem a zenekari fellépőket mert belőlük jó minőséget ki lehet hozni, nagyon élvezetesen szóltak, amit az egyik főszervező Hegedűs Gyuri arcáról is le lehetett olvasni. 6 db top láda és 2 db dupla 21-es dolgozott kifelé, imádom amilyen dinamikával visszaadják a sub tölcsérek a lábdobot! Legutolsó produkcióként Belovai Dini lépett színpadra lejátszóival és jobbnál jobb retro slágereivel. Hajnalig zenélt, majd következett a pakolás. Nagyon jól sikerült a rendezvény, rengetegen voltak, meglepetésemre már a kora délutáni óráktól egészen a buli végéig.




2011.08.17. Táp rack
Hátrahagyva a kalocsás (kapcsolószekrényes) megoldást mostantól ez a praktikus Rack méretű elosztó doboz látja el árammal készülékeimet. Építettem bele egy védelmi áramkört is -a folyton problémás feszültség miatt- ami mindhárom fázist figyeli és ha a beállított értékek alá, vagy fölé mennének leold, plusz fáziskimaradás esetén is közbe lép. Természetesen kismegszakító, és Fi-relé is kapott benne helyet, valamit folyamatosan jelzi a fázisok feszültségét, fehéren világító LCD kijelzőkkel amik sötétben is segítséget nyújtanak.




2011.08.11. Váradi Roma Cafe
A jászberényi fiatalság nagy örömére teljesen megújult a régebben Königbrau sörözőként ismert most Secret 69 nevű szórakozóhely. Igényesen átalakították, mindenhol tágasabb lett, és neves fellépők színesítik a programot. Ha olyan sztárvendég érkezik akinek hangosítása nagyobb feladat mint amit a diszkóspult ki tud szolgálni, színre lép a Wizard Audio. Ez esetben a Váradi Roma Cafe érkezett az egyik tulajdonos zártkörű születésnapi partijára. Ünnepség volt a javából, megadták a módját. A kerthelyiségben sültek a különféle husik, köretek, a vendégek szomját 3 pultból enyhítették koktélokkal és egyéb italokkal, ráadásként pedig minőségi élőzenére bulizhattak, ami ha jól emlékszem másnap reggel 5-ig tartott, de egészen 10-ig maradtak a kitartóbb parti arcok:) A zenekar hangosítása gördülékenyen ment, 7 csatornára volt szükség. Kifelé szólt 2 hangfal, monitornak pedig további 2 út. A Váradi testvérek rádiós mikrofont használtak. Még egy kérésük volt a szervezőknek, hogy a zene a kerthelyiségben levő bárpultból is szóljon az ottani aktív hangfalból. Kis kábelezéssel ezt is sikerült rögtönözni, minden adott volt a jó hangulathoz.




2011.08.02. Stage kábeldob
Végre elkészült az új kábeldobom, ezzel jelentősen egyszerűsödik a vaskos vezeték csévélése és szállítása a régi konténeres megoldással szemben. Ráadásul a kábel élettartamának is jó, hogy nem csavarodik miközben feltekeri az ember. Tervezésekor a következőket tartottam szem előtt:
-ne legyen túl kicsi a cséve átmérő, ne törje túlzottan a vezetőt
-jó helykihasználás (nagyjából tele legyen a dob)
-masszív egyoldali csapágyazás, mégis könnyű szerkezet (40 kg a kábel)
-szükség esetén könnyen le tudjam venni a stage boxot is a dobról




2011.07.15. Új tölcséres hangrendszer
Régóta nem írtam már, meglehetősen el voltam foglalva mert ebben az évben nagy fejlesztéseken esik át a Wizard Audio. Ennek része többek között ez a honlap, mely teljes egészében saját gondolatok alapján állt össze, a gomboktól elkezdve az összes fotóig, szövegekig. Ki gondolná, hogy karakterek számát tekintve már terjedelmesebb mint egy átlag szakdolgozat:) Következő nagy fejlesztés egy teljesen tölcséres hangrendszer, prémium alapanyagokból, jó alaposan megtervezve akusztikai és mechanikai szempontból egyaránt.
A célom az volt, hogy nagyon nagy erejű de mégis könnyen szállítható és pakolható rendszert alkossak lehető legjobb érzékenységgel. Rengeteg kísérletezés és szoftveres modellezés után mély hangoknál választásom a Precision Devices 21”-os, közép-magas hangok esetén pedig az 18Sound 12” és 3” méretű sugárzóira esett. A 21-es és 12-es sugárzókat duplán szerelve ládánként, ami jótékonyan hat a tölcsér teljesítmény/méret arányára. A ládák nem lettek kicsik, sokan mondták is h miért ekkora dögök, de az előzetes modellezés alapján 1 db sub tölcsér nagyobb hangnyomást produkált mint a legjobb 18-as bass reflexből 4 db. És ha összehasonlítom a dupla 21-esem súlyát (140 kg) és teherautón elfoglalt alapterületét (0.8 m2) a 4 db erősebb 18”-osommal (4x70 kg, 4x0.4 m2) akkor már egyértelmű merre billen a mérleg nyelve. Zárt terembe pedig nem szándékozom bevinni ezt a rendszert, ahol esetleg lépcsőn kellene emelgetni, arra ott vannak a kisebbek. Az első éles bevetésnél minden be is igazolódott, -2 db nagy subot vittem az eddigi 8 db 18-as helyett- sőt, a dinamikus hangoknál mint pl: lábdob tovább nőtt a dupla 21”-osok előnye! Arról nem is beszélve, hogy jobb 2 db nagyot kigurítani rámpán eDynából és 2 db kábellel bekötni mint mindezt 8-szor megtenni.

Néhány érdekes adat a rendszerrel kapcsolatban:
-tervezés, fejlesztés, és kísérletezés időtartama: 1.5 év
-felhasznált rétegelt lemez a végleges ládákhoz: 700 kg
-tölcsérek belső részének kifújása: 6 liter festék
-műgyanta borítás össz. felülete 2 rétegnél: 56 m2
-egyedi méretű rácsok lyukasztás száma: 55.000 db Videó

Ezúton szeretnék Óriási köszönetet mondani Törpillának a rengeteg segítségért, támogatásért, kitartásért, és hogy mindenben számíthattam Rá!



2011.04.16. Küzdősport Gála Jászberény
A rendezvényt második alkalommal tartották Jászberényben a Bercsényi úti sportcsarnokban, a mezőtúri ÁSZ Fighter szervezésében. A Gála országos szintű, körülbelül 20 mérkőzés és több bemutató volt látható. Több műfajban küzdöttek fiúk és lányok pl: K1, K3, MMA, boksz, birkózás stb. Az eszméletvesztés, orrvérzés itt nem szokatlan dolog. Előfordul, hogy már hárman sorakoztak a mellettünk levő padon hátradöntött fejjel, mentős ellátásra szorulva. Egyébként nagyon élvezetesek a küzdelmek, fegyelmezettek a versenyzők, profi a ring, és látványos az egész! Hangtechnikában nem volt nagy kihívás, jól ismerem már a visszhangos csarnokot. 4 magasra emelt topládát és 2 db egymás mellé helyezett subot használtam, a BSS processzort sem kellett állítgatni mert tavaly is ugyan ebben a felállásban dolgoztunk a rendezvényen, csupán a recall gombra volt szükség. Ezen kívül kellett URH mikrofon a szpíkernek, és természetesen lejátszók, mert minden versenyzőnek volt bevonuló zenéje amit a délután folyamán odahoztak nekünk. Plusz minden szünetben szólt muzsika. Legtöbb odafigyelést a versenyzők zenéinek lejátszása kívánta, volt olyan mérkőzés ami 10 mp után véget ért, ezért résen kellett lennünk. Feladat volt még a ring, és a bevonuló versenyzők megvilágítása továbbá egy kis füst és stroboszkóp a látvány fokozásáért.




2010.12.31. Szilveszter többek között Szigetbecsén
Mint minden évben most is sok munka torlódott fel szilveszterre, 5 helyre vittem hangcuccot, a saját bulira ahová jó barátaimat hívtam épphogy sikerült egy aktív monitor ládát megtartani. Elsősorban a címben szereplő partyt emelném ki ahová szerencsére évek óta visszahívnak, korábban is írtam róluk (2008.12.31.). Most sem hazudtolta meg magát a társaság, az eddig is több mint elég technikánál még nagyobbat kértek. Mindezt ugyan abba a nádtetős kb 60 m2-es épületbe. 8 db 18-as sub és 4 db topláda. A hangnyomást jól jellemezte, hogy zárt ajtónál az épületen kívül is mozgott tüdőnkben a levegő. A mélyeket 1 Crown és 1 PKN hajtotta 5000 Wattal, a toppokat pedig a Crown CTs 4*400 W / 8 ohmra hidalva. Vezérlőnek a jól bevált BSS-t vittem aminek mind a 6 kimenete dolgozott. Természetesen a limitert is belőttem rajta de nem sok dolga volt az este folyamán, a 0 dB-t közel sem lehetett elérni a túlméretezett technikával. A bulik mindegyike jól sikerült, kis pihenés után harmadikáig mindenhonnan hazacuccoltam.




2010.09.04 Falunap Tószegen
Egy ideális munka, szeretek ilyet vállalni. Összeszerelt fedett színpad kordonnal, tőle 25 m-re fedett keverőállás és felszerelt fények vártak minket Tószegen fél kilenckor mire odaértünk. Délre kellett elkészülni a hanggal, nem egy kapkodós tempó. Kicsit félve vártam az eseményt, mert amikor lefixáltuk a bulit már hetek óta kínzott az allergia és folyton bedugult orrom és fülem miatt elég rosszul hallottam. Mintha ki lettek volna vágva a magas hangok olyannak hallottam mindent, nem lesz könnyű így jól keverni a zenekart… szerencsére az utolsó pár napban kitisztult a fejem és újra hallottam mindent. Szép nyugis tempóban összeraktunk a technikát, szépet és nagyot szólt, elégedett voltam. Nem szeretek spórolni a hanggal ezért 8 izmos subot és 6 topládát tettem ki kb 10.000 Wattal meghajtva plusz 4 monitorládát a színpadra 1600 Wattal táplálva. Nyugodtan vártuk hogy jöjjön az első zenekar, amikor észrevettem hogy 1 erősítő lekapcsolt, másik kettő pedig feszültség hibát jelzett. Ahogy be lett kötve a fénytechnika is, eltolódott a nullapont és egyik fázison 320 V jelent meg. Hiába az Eon által kihúzott 3 cm vastag 5 pólusú tuti tápkábel mégis rossz volt az áramszolgáltatás! Kijött egy szakember de tanácstalan volt, sőt az újbóli próbálkozásnál a monitor végfok (Crown CTs 8200) hatalmas füstöt és szikrát szórt ki magából, alig tudtam elfújni benne a pislákoló lángot. Ki volt kapcsolva de a kapcsolóüzemű táp egy része mindig kap feszültséget ha be van dugva. Megadta magát a 320 Volt-tól… Végül az öltözőből hoztunk ki 3*16 Ampert és takarékra vettük a fénycuccot hogy a bírja a hálózat. Még a nagy keverőben kellett biztit cserélni és minden megoldódott. A zenekar után régi büntetési módszereket mutattak be: kaloda, asszonyverés, ostorozás. Azután rézfúvós együttes következett, majd diákok mutattak be táncos műsorokat. Jött egy Lady Gaga szám a maga dinamikus basszusával, jó volt látni milyet ugrottak az első sorok ahogy feltoltam félhangerőre a technikát:) Vonalban elhelyezett sugárzók hatékonyan dolgoztak. Ezt követően érkezett a fő produkció, tv-ből ismer 4 For Dance táncos alakulat akik korábban világversenyen elért aranyérmükkel bizonyították tehetségüket. Mikor végeztek jött egy teljes lámpaoltás és kezdődött a tűzijáték. Nem túl nagy, de látványos volt! Összességében jól sikerült a nap jók voltak a fellépők és a szervezés, egyetlen hiányosság, hogy nem oldották meg az ott dolgozók ellátását mindent magunknak kellett beszerezni és kivárni a büfében. Ez persze nem vág hanyatt senkit csak túlságosan hozzászoktuk már a jóhoz és a kiszolgáláshoz ritkán van időnk munka közben táplálékot keresni.




2010.06.05. Jászkun Szala
Ez az év elég szeszélyesen indult időjárás tekintetében, mindig esik az eső, borult az ég, sehol a nyári forróság. Emiatt félve vártuk a június 5i dátumot nem sok jóra számítottam. Szinte csoda volt, hogy a több hónapos esősévszak ellenére ezen a szombaton nyári meleg és napsütés fogadott minket a prérin. Hosszú napnak néztünk elébe, reggel 6:30-ra mentem Szabó Zsoltiért (a rendezvény egyék szervezője) és este 10-ig tartott az utolsó koncert. Rengeteg volt a fellépő, egész nap megállás nélkül kb 15-30 perces előadásokkal követték egymást a művészek. Volt aki énekelt, népi táncolt, és sokan zenéltek, zömben népi hangszereken. Maga a rendezvény a magyarságot, hagyományokat, régi szokásokat eleveníti fel és népszerűsíti. Tulajdonképpen az egész egy régi hagyományból, találkozóból indult amíg nem volt telefon, internet a vezetők ilyen összejövetel formájában vitatták meg dolgaikat. Aznap nagyon meleg lett, jól meg is égtem estére, keveset tudtam árnyékba vonulni mert minden fellépőnél átmikrofonozás, beállítás szaladgálás, egyszóval folyamatos pörgés. Nagy hangot és minimális fényt kértek a nagyszínpadra, néhány készüléket mikrofont pedig a kisszínpadra. Minden jónak tűnt, amíg el nem kezdtük este 7-kor bepróbálni a főzenekart, a Jászmagyarokat. Sajnos itt kiderült, hogy a cucc 1/3 kivezérlésnél már besokall, minden pirosan villogott! Az áramszolgáltató elszúrta az áram lekötését, és nem volt fix nullapont, így kb 150 V fölött járt a feszültség. A keverő LEDjei minden egyes ütemnél elhalványultak, a mélynyomók erősítői „peak”-eltek a topládák erősítői pedig újraindultak ha túl lettek hajtva egy bizonyos (nem túl magas) jelszintnél. Alig vártuk az esti koncertet, hogy ott végre megküldjük a rendszert de hiába, sajnos elég gyatrán tudott csak szólni, még a minőség is folyamatosan ingadozott a hangerőt pedig egy szolid értékre kellett állítani, hogy legalább ne kapcsoljanak ki a készülékek koncert közben. Egyébként jó kis találkozó volt, megfordult kint több mint 6000 ember, az ott dolgozóknak külön sátorban főztek birkapörköltet és babgulyást jó magyarosan akkora bográcsban hogy én is beleférnék. Én az utóbbit ettem fonott kaláccsal nagyon jó volt! Kb. éjfélre pakoltunk össze mindent és fáradtan szénné égve indultunk haza.




2010.04.24. KátaART
Amint a nevén is látszik ezen az eseményen művészetekkel lehet ismerkedni, tölteni a napot Nagykátán. Alkalom nyílt festeni, rajzolni különböző eszközökkel és előadásokat hallgatni. Fehér fa lapokra nonfiguratív ábrák voltak készítve amit bárki kiszínezhetett fantáziája szerint, gyerkőcök óriás papírra és a járdára készíthettek rajzokat, közben pedig dallamosabb electro, drum and bass zene szólt dj-k jóvoltából. Az előadások között hallani lehetett a környezettudatos életről, krisnáról, meditálásról, és egy flúgos fazon 1 órán át olvasta saját írását, ami 2200-ban játszódott. Klónok, fantasztikus szájber szereplők, robotok, hiper ninják között zajlott, szerepelt az előadásban agyvelőtől kezdve élő karate bemutatóig minden de annyira elvontra sikerült, hogy a vége előtt le lett állítva a főszervező, Fejős Laci által. Ő az Alap Alapítvány egyik mozgató embere. A megpróbáltatások után érkezett a Nem Adom Fel Együttes. Fogyatékos és ép emberek alkotják, a bulira 8-an érkeztek és 4-4 volt köztük az arány. Elektromos gitár, akusztikus gitár, dob, basszus gitáron játszottak az „ép” tagok, billentyűt és 3 éneket pedig a „fogyatékosok” alkották. Azért tettem idéző jelet, mert zenélés közben nem volt különbség köztük ügyesek mindannyian, előadás alatt megszűnik a szakadék, amit nagyon jó látni és hallani! Saját számokat és feldolgozásokat adtak elő nem kis sikerrel. Hangosításban könnyű dolgom volt, 2 db topláda és 2 db subláda megfelelő hangerőt produkált, a régi betonszínpad pedig nagy segítséget nyújtott a mélyhangok hatékonyabb lesugárzásában. Egyetlen malőrt az okozta, hogy az énekesek a színpad legszéléig kitáncoltak, így ráléptek egy csatlakozóra, de hamar sikerült orvosolni a jelentkező kontakthibát.




2009.08.08. Jásztelek Falunap
Községháza zárt udvarában indult az esemény délutáni órákban. 1700 fős faluhoz híven nagyon közvetlen és segítőkész emberek sürögtek, készülődtek a nagyzolástól mentes, viszont jól megszervezett bulin. A hangulat családias volt, szép számban összegyűltek fiatalok és idősebbek. Igazi összefogásként jött létre a rendezvény, mindenki hozott amit tudott, segített ahol lehetett. Volt aki az italt mérte, volt aki a bográccsal foglalkozott, és nekünk is szó nélkül segítettek Edynáról (Toyota Dyna teherautó) lepakolni. Mivel a nagyobbik subokból egy épp javítás alatt volt, ezért 3 nagy és 2 kisebb ládával oldottuk meg a mélyhangok sugárzását. Ezek mindegyike a színpad előtt lett elhelyezve vonalsugárzóként így nem jelentett problémát a páratlan darabszám. A közönség felé még 4 topláda dolgozott, a monitor rendszer pedig további 4 hangfalból állt. Meggyőzően szólt, nem kellett túlhajtani. Először kisebb karaokezás, majd 3 zenekar követte egymást. Előzetes megbeszélés alapján a dobcuccot nem cserélgettük (kivéve pergő, lábgép, lábcin), így gyorsabbak voltak az átállások 2 fellépés között. Az első zenekar lelkes viszonylag kezdő fiatalokból állt női főénekkel. Ha jól hallottam Dzsekszon Trí volt a nevük (így írták) . Ügyesen zenéltek, a hangszerek jól szóltak és saját szerzeményük is élvezhető volt. Utánuk következett egy tapasztaltabb zenekar, a Jelek. A srácok zenei tudásával nincs gond, de valamiért aznap nem lehetett a várt hangminőséget kihozni előadásukból. Nem volt elég levegős, dinamikus, érthető a hangkép, és részükről a kelleténél több volt a sör. Viszont dobosuk pergőjének mély, testes hangja kifejezetten tetszett. Ilyesmi képpen szólt. Utánuk az S- Modell zenekar lépett fel. Énekesnőjük tiszta erőteljes hanggal rendelkezett amivel nem utolsó sorban jól is bánt. Zenéikben a gitár dominált leginkább, amely hangszerből Pribil Gyuri hozott legalább 3-at. Mind nagyon jól szólt, és remekül játszott rajtuk a rendhagyó módon balkezes zenész. Jó volt a csapattal dolgozni, remek minőséget lehetett kihozni a produkciójukból! A szervezőkre visszatérve jól esett, hogy folyamatosan kínáltak minket üdítővel, csinos lányok hozták az ennivalót, és segítettek az összepakolásban is.


2009.07.04. Wellnet Cafe élőzenés est
A hely Jászberény centrumában található, meglehetősen minőségi kávékat, bio üdítőket, és ételeket kínál az odalátogatóknak. Engem például mézes csirkemelles szendviccsel és frissen készített gyümilével kínáltak, a szenya látható még érintetlen állapotában a kábeles konténeren. A zenekar zömében jászberényi fiatalokból áll, ismert táncolós rock n roll dalokat játszanak, és Nexxt néven futnak. Felállásuk: dob vokál, bassgitár vokál, szólógitár főének, és egy szám erejéig klarinétos barátjuk is beszállt. Előtte nem hallottam őket, de produkciójuk kellemes csalódás volt. Jól is zenéltek, és repertoárt is remekül eltalálták az alkalomhoz, jutalmul táncra perdült a hallgatóság mozgékonyabb része. Több videót is készítettem, amik teljesen nem adják vissza az élményt, mert telefonnal rögzítettem őket a hangfalak mögül, de azért ízelítőnek elmegy. A nem túl nagy belső udvar behangosításához bőven elég volt 2 sub 2 top 1 monitor a főénekesnek, viszont azok elrendezésével elment vagy másfél óra, mikorra esztétikailag és hangzásban hozták a számomra elvárhatót. Az udvart 90 százalékban falak vették körül, ezért volt nehéz homogénné tenni a mély hangok eloszlását a területen.





2009.05.11. Kertészeti Főiskolás Party Kecskeméten
Szívesen jöttem vissza Kecskemétre mivel előző évben szereztem meg Gépészmérnöki diplomámat, 4 nagyon jó évet töltöttem itt. A 3 főiskola már össze van vonva (Gépipari, Tanítóképző, Kertészeti), de ez leginkább csak nevükben észrevehető. A bulit a Kertészeti Karon tartották, több napos party sorozat részeként. Zenélt többek közt Freddyboy, DragonS, és Wallas is a fősuli aulájában. Elég nagy területű a terem 700 négyzetméter fölött lehet valahol. Hosszában hangosítottunk, terem egyik végében a dj pult a másikban pedig büfé, fotelek, asztalok. 4 sub vonalban, hozzá 4 top 1 monitor a djk-nek és megfelelő mennyiségű scanner alkotta a technikát. Bőven beszólta a termet, elég volt max. 60 százalékon járatni a dinamikus de nem kellemetlenül hangos zenéhez. Meglepetésemre olyannyira szép számú bulizni vágyó fiatal gyűlt össze, hogy kitöltötték a termetes helyszínt. Meg sem álltak hajnal 4-ig, amikor néhány lelkes segítővel felszórtuk a cuccomat eDynára majd indultam haza. Reggel 7-től kezdhettem a mérnökösködést a munkahelyemen, húzós de élvezetes nap volt.




2008.12.31. Szilveszteri buli Szigetbecsén
December közepe felé kaptam egy hívást, egy srác Szűcs Tamás érdeklődött hangtechnikáról a szilveszteri bulijukhoz. Szigetbecse nyaraló övezetében egy lovarda nádtetős épületébe rendeztek kb. 100 fős zártkörű bulit. Az épület nem túl nagy, ránézésre 12x5 m lehet a területe. Ehhez képest ragaszkodtak 4 db nagy sub és 4 db top bérléséhez „szeretjük ha van basszus” jelszóval:) Szívesen álltam a felkérés elé, hiszen én is szeretem a ha mellbe vág a cucc. Mikorra odaértem segítőkész srácok vártak nagy örömmel, izgatottan figyelve mit is rejt a kék ponyva. Amikor kinyitottam megkönnyebbülve, lelkesen nézték a minőségi technikát „a képen kicsit búcsúsnak tűntek a hangfalaid” megjegyzéssel. Bepakoltunk és elrendeztük a cuccot, a mélyeket fal mellé egy sorban de sajnos csak hosszanti oldalon volt már hely, a topokat pedig átlósan. Így is jól szólt a hangtechnika, de a kis hely miatt nem tudták hozni a maximumot, nem fért be a hangjuk. A buli nagyon jó volt, csupa szimpatikus figurával, szép lányokkal, éjjel tűzijátékkal, és nagyon sok étellel, itallal. A hazafelé vezető út sajnos már nem volt ilyen derűs, egy teljesen lefagyott útszakaszra érve megcsúsztam és felborultam magammal sodorva egy másik autóst. A hangcucc és eDyna jól összetörtek de mindenki megúszta. 4 hónap alatt sikerült mindent megjavítanom, újra minden a régi, sőt a hangfalak még jobbra lettek megépítve. Egyébként tudni kell erről a bandáról, hogy teljesen elvetemültek, 2009-es szilveszterkor hangosítás gyanánt 6 subot és 4 toppot kértek ugyan arra a 60 négyzetméteres helyre! (csak a sub szekcióra volt 5400 Wattnyi erősítő) Akkor már hosszában szólt a rendszer, és súrolta a kellemetlen hangnyomást, tetszett:). Ritka de nagyon becsülendő dolog, hogy Tomi egész este spéci füldugóban kever, így vigyázva a hallására! Azóta többször hívtak már erre és egy másik kiskunlacházi helyszínre jobbnál jobb bulikba, és mindig biztosítottak nekem alvási lehetőséget, hogy ne kelljen hajnalban fáradtan hazavezetni, Köszönöm!


2008.08.28. Zenés est a Múzeumban
Egy kellemes zenés múzeumi vacsora volt ezen a napon az épület kerthelységében. Hosszúkás alakú zárt udvar, végében egy kb. 20 cm magas kő színpaddal, jól el lehetett helyezni az asztalokat és mindenki hallotta vacsora közben a halk aláfestő muzsikát. A zenekar nevére sajnos nem emlékszem, csak annyira hogy egy nagybőgő, egy 3 húros brácsa és 2 hegedű szólalt meg. A lányok énekeltek is plusz a hegedűk magas hangjainak jobb visszaadása érdekében kondenzátormikrofont kaptak. Miután végeztük az étkezéssel pattogósabb előadások következtek, botos tánc, népi tánc, és éneklős műsorszám.




2008.05.01-02. Belvárosi Strand nyitóbuli
A Jászberényi Városi Strand szépen fel lett újítva, ekkorra már nagyon kellemes parkos külsőt kapott, minden medence feszített víztükrös, ezért egy népszerűsítő bulit szerveztek a szezon kezdéséhez. Első nap egy középiskolás srác énekelt Amy Winehouse dalokat majd Puskás István jött szintetizátora és egy üveg 20 éves pálinka társaságában, amit nekünk ajándékozott a munkánkért. Nagy rutinnal rendelkezik Pusibácsi sok külföldi és néhány magyar slágert énekelt a délután folyamán. Sajnos a vártnál kevesebb volt a látogató mert hőség hiányában nem volt mi kicsalogassa az embereket a medencékhez. Aki ott volt jól szórakozott, minket is beleértve. Estére kint hagytuk a teljes felszerelést majd másnap folytattuk a munkát. Felléptek jászberényi néptáncosok, főszereplőként a Fiesta zenekar, végül pedig a 3Elements játszott nagyon dallamos, vokálos electro zenét. A technika nem volt csúcsra járatva, mert egy 150 m-re levő társasház közös képviselője odajött fontoskodni, de miután megkínáltuk a 20 éves folyadékkal mindjárt barátságosabb lett. Később már inkább nem feszegettük a határokat. Műszaki szemszögből nézve egy érdekes dolog történt a hangosítás alatt. Felhoztuk a közeli gépházból az áramot, egy találomra kiválasztott csatlakozóból, de ahogy megszólalt a cucc pár perc múlva el is hallgatott. Újra bekapcsoltam de akkor sem bírta tovább. Kiderült hogy a vegyszeradagoló szivattyúknak szánt aljzatot használtuk amit automata kapcsolgatott:) Kerítettünk egy fix csatlakozót és minden oké lett.




2007.06.29. Szabó Eszter és Kontor Tamás
Egy 2 napos kiállítás és vásár záró programjaként jött a két Megasztár-os énekes. Időben érkeztek, hátul leparkoltak és míg Tomi összedugta, beállította a gitárját, Eszter a babájukat ringatta a kocsinál. Tomi kezdte a zenélést, hihetetlen hogy egyeseknek elég egy akusztikus gitár és a hangjuk hogy színvonalas előadást produkáljanak, hát ők ilyenek voltak. Pár szám után Eszter is beszállt és még tovább színezte a produkciót. Szabadtéren voltunk Jászberényben az Andrássy rendezvényház udvarán. Nem volt szükség nagy technikára a hangosításhoz, 2 top, 2 sub 1 monitor bőven kiszolgált minket. Az aktív monitorláda még dicséretet is kapott Kontor Tomitól, ennek külön örültem.